Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

Történelmi látásmódját illetően szólnunk kell a történelmi nevelés irányában kiadott —híressé vált— jelmondatáról: a „Honismerettel — honszeretethez" jelszóról van szó. A mondat — nyilván a belső tartalomváltozásának megfelelően a szocialista körülmények között is hordoz valóságos, követhető, helyesen elvégezhető tennivalókat. Mintahogy érvényes volt a polgári gondolkodást megelőzően is. Igy semmi különlegesség nincs abban, hogy mostani társadalmi szituációban is alkalmazásra került és kerül. Nem a jelmondat kitalálása elsősorban Dornyay Béla érdeme, hanem elsődlegesen az hogy ezt alkalmazni akarta és tudta is. Az éppen csak az új közösségi keretek — a városi körülmények — közé került Salgótarjánnak és hivatalos vezetőinek igen sok hasznot hozhatott volna a származásban, életmódban eklektikus lakosság nézetének, tudatának formálásában — ha felismerik, ennek közösségformáló, kohéziós erejét. Befejezés — meditálva Mondják a Tanár Úr sokat sétált egyedül, vagy kedves tanítványaival a tarjáni bükkösben. Szívesen mászta meg a hegycsúcsokat, kedvtelve időzött a fennsíkon. Járta a környéket, gyönyörködött az utánozhatatlant szép természetben. Tény: szerette ezt a vidéket. Ezért is tűnik hirtelennek elhatározása: Keszthelyre megy múzeumot igazgatni. A szülőföld hívta vissza? Lehet ezzel is indokolni, és biztos nem járunk messze az igazságtól. De ne hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az itt elindított nagy gondolataiból nagyon kevés valósult meg. Vagyis a megélt kudarcok sorozata hozatta meg vele ezt a döntést? 50