Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

I A Tanár Ur Bevezető — szubjektíven Előttem fénykép. Dr. Dornyay Bélát ábrázolja. Személyesen sohasem találkozhattunk. A képen tanártársai körében ül. Tekintetük feltűnően hasonló: tanárosan, vagy a tanáros szerepvállalásból következően szigorú. Az általam ismeretlen fényképész jóvoltából megmerevedett pózban állnak, ülnek. A konvencionális beállítás miatt, vagy a sötét —egyformán sötét — öltönyök miatt érzem együttesen őket sivárnak, nem tudom. De tekintetük még így is megborzongtat. A kiválasztott Dornyay Bélát megpróbálom elkülöníteni. A szigorúság, a komolyság, a sötét öltöny és két szomorú szem. Valamit mondani akartaián a másik Dornyay Béláról? Olvasom a halálakor megjelent baráti nekrológot. Az elején igaznak szánt, de kissé fanyarra sikerült mondat: Meghalt,,. . . egy turista tudós, és tudós turista". Tűnődöm. Tényleg. Vajon melyik volt inkább? Vajon igaznak vélné-e az akiről íródott? Elfogadná-e ezt a kettőséget? Nem lett volna elégedettebb, ha csak az egyik minősítést kapja meg? Vagy éppen azért a szomorú belenyugvás, mert tudta előre a megváltozhatatlan minősítést? Megannyi kérdés. 1923 és 1940 között volt a salgótarjáni gimnázium tanára. Tizenhét kemény esztendőt töltött a városban. A volt tanítványok emlékezetén kívül mi őrzi értelmiségi létének emlékét? Vajon az az értelmiségi réteg amelyhez tartozott, és amelynek még élnek képviselői, mit őrzött meg személyes tulajdonságaiból, vagy különösképp törekvéseiből? Az azóta felnőtt, új értelmiségiek: mai tanárok, mai szellemi foglalkozásúak tudnak-e arról, hogy volt egyszer egy törékeny ember, a város lakója, aki szép természeti környezet felfedése mellett mást is akart? A hátrahagyott örökség jelent-e számukra értéket? Tudják-e mi volt tetteiben a jó, a követni való? Mi az elavult, a túlhaladott? Ha ez utóbbi miatt oly nagy a csend munkássága körül akkor az érthető, de ha nem? Gondolkodjunk el azon is, hogy a város történetének rendkívül ellentmodásos időszakában élt itt. A trianoni békeszerződés után Salgótarján határváros lett. Az emberek érzelmeiben, tudatában ez nap mint nap jelen volt. A hivatalos ellenforradalmi propaganda nem volt szégyenlős. Ezért igen erős karakternek kellett lennie annak, aki a hivatalos manipulációval szembe tudott, és mert szállni. Vajon ő tudott-e, mert-e? Vajon a 45