Horváth István: Nemzedékek Portrék Nógrád megye XIX. és XX. századi történetéből. (Múzeumi Értekező 1. - Salgótarján, 1983)

szó, azt mutatja az a tény, hogy közéleti pályafutása befejeztével, idős korában továbbfolytatja azt. A rímes, ritmikus — hagyományosan négyes vessorokra tördelt — költemények nagyobb része az én és a világ viszonyát vallásos-misztikus felfogásban írta le, és próbálta a kapcsolatot megfejteni vagyis megmagyarázhatatlannak tartotta, és az isteni eredetre vezette vissza a körülöttünk levő természetet és társadalmat. Mindez kevésbé lenne feltűnő, ha a társadalmi gyakorlat, a politika síkján is hasonló lett volná a felfogása. A mindennapokban érvényesülő felfogását leginkább a polgármesteri hivatalról leköszönő beszéde tükrözte, amelyet 1945. júliusában mondott el. Ennek alapmotívuma volt a polgári demokrácia eszméjével és politikai gyakorlatával a lehető legteljesebb azonosulás. A kor lehetőségei és a követhető politikai taktika szempontjából e kettő között részben még valóságos kapcsolat volt. E tény azonban látszólagos, a későbbiekben — nem hosszú idő múlva — ez az 1945 elején még látens, de az egész társadalmat átható eszmei előrehaladási igény már drámaibb körülmények között manifesztálódott. A polgári demokrácia liberális irányzatú hatása a gyakorlati, a praktikus tevékenységében is tetten érhető. Demokratizmusát elég széles tolerancia kísérte, ez adta a magyarázatot arra, hogy az 1930-as évektől kedve a salgótarjáni munkásmozgalom sok és jelentős baloldali beállítottságú vezetője kapott építési vállalkozásai során munkát — mint pl. id. Oczel János, Kerekes Sándor, Kádasi Pál. Sőt köztudott — és általa is így ismert — baloldali munkásokat nemcsak keresethez juttatta, hanem olykor a rendőrségi nyomozó zaklatásoktól is megvédte. A nem kis ellentmondást, — de sok békítő szándékot, erőszakot megvető vonást — tartalmazó felfogása végülis az egyik legjelentősebb, politikai aktivitást, és nem kevés bátorságot feltételező reagálásba öltött testet: segítséget nyújtott a Miskolcon létrejött MOKAN Komité egyik létfontosságú feladatának teljesítéséhez: mint bevonultatott tartalékos főhadnagy megakadályozta a diósgyőri vasgyár leszerelését 1944 őszén. A szemtanú, a kortárs Fekete Mihály így rögzítette az akkori eseményeket: „. . . A bemutatkozásnál Tóth Béla meg én csak elmorogtuk a nevünket, a vasmunkás, illetve a szabósegédi foglalkozásunkról hallgattunk, s így a fiatal főhadnagy, a borosüvegek mellett meglehetősen jól érezte magát szüntelenül beszélt. Elmondta, hogy a Szálasi kormánytól, továbbá a német és magyar hadseregparancsnokságtól utasítása van a diósgyőri vasgyár 40