Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1991/1. szám (Salgótarján)
Szellemiség és gyakorlat
1. A természet és az ember viszonya. (Őstermészet vizsgálata, a korai társadalmak elemzése esetleg, ha lehetséges, a kettő összefüggéseinek vizsgálata új eredményeket hozhat.) 2. A település és társadalom Nógrádban. (A feudalizmus időszakától máig.) 3. A nemesi udvarház a XVIII-XIX. században. 4. Személyiségek Nógrád megye történetében. (Politikusok, tudósok, műszakiak, egyéb értelmiségiek és híres emberek) 5. Műveltség és művelődés. A szokások, a vallás, a művészetek megjelenése, szerepe és hatása Nógrádban. A tudományos irányok a felsorolt sarokpontokra épülnek. Ezek részletes kibontása után indulhat a gyakorlati munka, amelyben lehetőséget teremtünk - a meglévő intézmények mellett hangsúlyosan - a tudományos teamek kialakulásának. E felfogás érvényesülése egyben az intézményi kereteket is oldhatja. Azt a lehetőséget sem szabad elvetniink, hogy feladat elvégzéséhez szükséges feltételeket (anyagiak, szervezetiek) témánként szükséges biztosítanunk. 5. A jeladatok ellátását biztosító szervezet A fentiek megvalósítását négy múzeum látja el Nógrád megyében: (Balassagyarmat, Pásztó, Salgótarján, Szécsény). Feladatuk a gyűjtemény alakulása szempontjából: - országos gyűjtőkörű: Salgótarján (egyedi rajz, az irodalomtörténet: Madách-Mikszáth esetében) - regionális: Balassagyarmat (a palóc etnográfia) - megyei: Pásztó, (a természettudomány), Salgótarján, Szécsény (a történeti muzeológia). Mindezek mellett az intézmények a helytörténet tárgyi és szellemi hagyatékát is gyűjtik, őrzik. Indokolt, mert természetes, hogy a történet tudományos szellemi műhelyei ott működjenek a leg buzgóbban, ahol az adott gyűjtemény is megtalálható. Fontos lenne, hogy egy-egy, a gyűjteményt gondozó személyiség szellemiségnek hatóköre (konzultációs gyakorlata) alakuljon ki, azokból, akik a témakör iránt érdeklődnek, alkotni vágynak, korra és nemre való tekintet nélkül.