Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1991/1. szám (Salgótarján)
Kiállítások, rendezvények
hogy a résztvevők szemlélete több esetben máig hatóan gazdagodott, és körükből még néprajzost is kapott a szakma. Ha nem is nagy súllyal, de már a 70-es évek elejétől növelik a múzeumi közművelődési munka értékét a különböző tárlatvezetések és az élénkülő honismereti mozgalom segítése. A Palóc Múzeumban bevezetésre került a "múzeumi hétfők" rendszere, mely igen közkedveltté vált. Színvonalas előadások hangzottak el a palócságról és a magyar etnikum többi néprajzi csoportjáról stb. Az 1976-ban megnyílt és nívódíjban részesült új állandó kiállításokhoz kapcsolódva Madách- és Mikszáth-irodalmi órákat, valamint népdal tanulást tartottak. 1978-tól külön népművelő kezdi meg tevékenységét, melynek köszönhetően egyebek közt a múzeumbarát kör működése intenzívebbé és színvonalasabbá válik. Múzeumi közművelődésünk egyre kevésbé koncentrálódik az októberenként megrendezett múzeumi és műemléki hónap eseményeire, hanem egyenletesebb kulturális munka körvonalazódik. A nyolcvanas években a Főnix bábegyüttes a maga nemében országos jelentőségre tesz. szert, igaz 1985-re kiszorul a múzeumi közművelődésből. A hetvenes - nyolcvanas években esztendőnként megrendezett honismereti táborokban többször valósult meg Palóc Múzeumi részvétel, a honismereti pályázatok esetében pedig folyamatos volt a szakmai háttér biztosítása. Kétségtelen, hogy a közművelődés területén a leghatékonyabb múzeumi eszköz a kiállítás. A Palóc Múzeum kiállításainak áttekintéséből elég jól tükröződik, hogy az 50-es és 60-as években intézményünk egyben a megyei múzeum is voll Évente majd minden hónapra jut egy tárlat, és ritka év az, amelyben új állandó kiállítás nem nyflna, valamely tudományterületen. A politikaiak mellett tudomány- és művészeti- áganként is elég színesen alakult a tárlatok rendje. A hetvenes évek első felében némi csökkenés következik be, de az összkép még a Palóc Múzeum megyén belüli központi jellegére emlékeztet Ekkor 6 állandó és 43 időszaki kiállítást rendeznek, melyekben erőteljes néprajzi, képzőművészeti, üodalmi-irodalomtörténeti, valamint történeti-politikai jelleg és szélesebb körű kiállítási gyakorlat figyelhető meg. A hetvenes évek második felében a néprajzi arculat tovább erősödik egyrészt önmagához képest, másrészt azáltal, hogy a többi visszaszorul. A nyolcvanas évek kiállításai ugyanezen gyakorlat megállapodását, némi leszűkülését mutatják.