Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1990/1. szám (Salgótarján)

Egy betemetett ipari műemlék

A felső hidfőnél felszerelt végleges szállítóberendezést is üzembe helyezték 1912-ben. A zagyvái rakodóra a csillék az I.sz. Teréz-tárótól egy 600 méteres kötélpálya, a II. és III.sz. tárótól pedig egy-egy külsikló segítségével jutottak a völgyáthidalás felső hídfőjéig. A Teréz-tárók már 1911ben napi 5o vagon szenet adtak. Termelési maximuma a tízes évek közepére esett, amikor elérte a napi 25o vagonos termelést. Amikor 1929-ben bezárták a bányákat, összesen mintegy 5o millóq szenet termeltek ki belőle. Ideálisan könnyű és olcsó bányaüzem volt. A somlyói szenet forrásaink szerint három táróval termelték, a köztudatban szereplő negyedik a később keletkezett Forgách-lejtősakna volt, amelyik 1929-1972 között üzemelt. 1947-től Uj Forgách lejtősakna néven szerepelt és a régi Forgách-akna /1883-19o7/ és az Ujakna /1869-1882/ visszahagyott pilléreit fejtette le. A Teréz-tárók felhagyása után a híd elvesztette jelentőségét, kikezdte az erózió. Már korábban is a lábazat erősítése végett meddővel töltötték a területet. Majd 193o után folyamatosan feltöltötték az 5o-es évek végéig. A gazdaságossági számítások döntöttek a terület feltöltésekor, mert ezzel szállítási költséget lehetett megtakarítani. így ma meddő takarja az értékes ipartörténeti emléket, melyet felidézni kötelességünk volt. Hibei Sz.Ferenc