Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1990/1. szám (Salgótarján)

Egy kiállítás ábrándképei

S a katedrán ott van segítőül az örökké tevékeny Fabry tanárúr, aki ekkoriban maga is készített tanulói számára szemléltető eszközöket, ábrákat, s ha kellett bizony erélyesen rázza meg a rendre intő asztali csöngőt. /Fabry János tanári hagyatékát Mikszáth-kiállitásunkon láthatták először a rimaszombatiak./ Az iskolákban, a természetrajzi, a történelmi, irodalmi és nyelvészeti és még ki tudná felsorolni miféle ismeretek sokaságában Mikszáth Kálmán önmagát kereste, s az önképzőkör első próbálkozásaiban költőként, íróként vélte megtalálni. A kiállítás harmadik helyszíne egy nagyvárosi szerkesztőségi szoba lehetne. Folyóiratok-lapok sokasága idézhetné fel a századvég, század forduló forrongó, alakuló magyar életét, valóságát, amelyet Mikszáth Kálmán újságirokent, közéleti személyiségként - de legfőképpen művészként - maga is formált, alakított. /S hogy milyen gazdag, sokszínű lehetett a korabeli szellemi élet, ezt már önmagában is jelzi az a gazdag sajtó anyag, amelyet a Gömöri Múzeum könyvtárában őriznek, s amelyből helyszűke miatt, csak párat láthattak e bemutatón . / A harmadikkal szemben a kiállítás negyedik képe egy intimebb helyszínre vezetne, Mikszáth Kálmán családi környezetét jeleníthetné meg. A dolgozószobában a falon körben a polcokon könyvek sorakoznak, középen az íróasztal oldalt nagy öblös fotel, kanapé. Oly jót lehetett e kedves, meghitt tárgyak között dolgozni-írni, de pihenni, pipázni, borozgatni s játszani a gye rekkel is. A világ változását, az idő múlását már önmagában is kifejezi, hogy Mikszáth fiai nem fából összeütött, háncsból font, hanem gyárilag készült állatkákkal játszhattak, melyek szintén ott sorakoztak a kiállított tárgyak között. A Gömöri Múzeum folyosóján elhelyezett bemutató csak halvány visszfénye volt és lehetett annak, amit képzelni tudtunk, de szerénységében is bizonyító erejűvé, tanító jellegűvé vált. Velünk, készítőivel megtanította, hogy sokszor igen nehéz megőrizni hitünket: miszerint értelme kell legyen a szolgálatnak, értelme kell a szólásnak, a közönséghez fordulásnak, a közös munkának. S mire taníthatta ez a bemutató a közönségét, elsősorban azokat a fiatalokat, Rimaszombat város diákjait, akiknek elsődlegesen szántuk? Arra taníthat Mikszáth - Adyt idézve az "alkalmas idegrendszerű lényeket" hogy az ember a szülőföldjéhez, a tájhoz, a természethez, az anyanyelvhez eltéphetetlen gyökerekkel kötődik. Hogy a tanulás segítségével, a tudás birtokában ismerhet önmagára, s válik öntudatos lénnyé, s mint ilyen alkotó, értékteremtő emberként akar megynyilatkozni, igaz értelemben vett