Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1989/2. szám (Salgótarján)
Újabb mozaikok a középkori Szécsényből
Ujabb Mozaikok a Középkori Jzécsényböl Szécsény belvárosából ismét érdekes középkori anyag került be a Kubinyi Ferenc Múzeumba. Sajnos, mint eddig legtöbbször, ez az anyag is leletmentés során került felszínre. Ilyen munka során a tárgyak, régészeti objektumok egymáshoz és a réteghez viszonyított helyzetét nehéz, gyakran lehetetlen megfigyelni. A Somogyi Béla és Ady Endre utca sarkán álló, úgynevezett "Krámer-ház" és a hozzá tartozó telek már múlt évben is -okozott meglepetést a régészeknek. Az épület és a négyszögletes bástya közötti területen végzett leletmentô ásatás során kiderült, hogy a XIX. század első felében épült és 1947-ben lebontott épületszárny alatt húzódó pince középkori eredetű. A törtkővel, mészhabarccsal falazott, dongaboltozatos pincerészt az épület bontásakor gerincvonalán végig beszakították, de az erős boltvállak ma is állnak. A barokk korban téglából átépített pincegádort teljesen elbontották. A Krámer-ház XVIII. századi pincerészének hátsó falában megfigyelhettük a középkori pince szabályos idomkövekből rakott kapuívét és a mögötte kis darabon megmaradt, szegmens ívű barokk pincegádort. A boltívet magában foglaló fal is középkorinak tűnik. A leletmentés során XVI-XIX. századi kerámiatöredékek kerültek elő. A pince a felette húzódó villamos kábelek kiváltása esetén helyreállítható, bemutatható lenne, érdekes színfoltként gazdagítaná a város látványosságait. 1989. márciusában a Krámer-ház XIX. század-végi szárnyában fplytattunk kisebb leletmentést.