Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/2. szám (Salgótarján)

Ló a hovabányából Egy múlt évi leletbejelentés alapján nagy későbronzkori leletegyüttes került elő a ludányhalászi sóderbányából. A terület az Ipoly egykori árteréből kiemelkedő hosszan elnyúló dombhát. Az őskori ember számára ideális lakóhelyet biztosított a szeszélyes folyó mocsaraitól körülvett magaslat. A víz védelmet nyújtott a betolakodók ellen, volt megfelelő terület növénytermesztésre, állattenyésztésre, a talaj alsó rétegeiben megtalálható volt a fazekasság nyersanyaga az agyag. A sódert fedő homok és agyagtakaró eltávolítása során a munkagépek több későbronzkori hulladékgödröt illetve urnasírt bolygattak meg. A területre többször kimenve eddig hat urnasír anyagát sikerült megmenteni. Munkánkat nagyban segítette a sőderbánya munkásainak segítőkészsége. A szórthamvas sírokból előkerült edények, bár még restaurálás alatt állnak máris sok érdekeset árulnak el magukról. A pilinyi kultúrára jellemző síredények mellett az anyagban igen sok a nagyméretű tárolóedény. Ezeknek anyaga is tartósabb. Egy-egy sírgödörben 6-8 edény található. A bánya művelése másfél évtized óta a lelőhely nagy részét megsemmisítette, így komlex értékelése lehetetlen. Mindezek ellenére a szórvány anyagból előkerült egy kiemelkedő jelentőségű lelet. A tárgy egy hurka technikával felrakott lófejet ábrázol. Szemét két gömbölyded benyomás jelzi, füle hegyesre kihúzott, a két fül között induló plasztikus sörényt bevagdalással díszítik. Nagy, kerek szájnyílása egy valószínűleg állatalakú edény kiöntőcsöve lehetett. Egyedi jelentőségét az emeli, hogy a későbronzkorból ilyen tipusú állatábrázolást nem ismerünk. /Ebben a korban főleg a különböző madárábrázolások a jellemzőek./ A csak a ló szájnyílásán tapasztalható erős átégés felveti annak a lehetőségét is, hogy a tárgy egy díszes fújtató töredéke.