Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/2. szám (Salgótarján)

VÉSZBIZOTTSÂG Az ország hivatalos közlönyében megjelent a rendelet, hogy minden község iparkodjék a hideg idők beálltának ideje alatt jégvermét megtölteni. Miután ezen rendelet már megjelent, tudvalévő dolog volt mindenki részéről, hogy meleg idők vannak és a jég mindenütt olvadásban van. Bojtorján község is, mely az Ipoly-partján fekszik, a jégolvadás kezdetén vészbizottságot szervezett. Ezen vészbizottság elnökévő szerény csekélységem lett megválasztva. Sokan mondották, hogy rendkivül erélyem folytán jutott részemre ezen kitüntető bizalom, mások szerint azonban azért, mert általánosan ismert dolog a viz iránt érzett ellenszenvem. Én tehát összehivtam a bizottság tagjait, megesküdtettem, hogy életük koczkáztatásával is igyekeznek vész esetén az embertársak vagyonát megmenteni. A bizottság tagjai a vizveszély elfojtására tűzoltó-ruhában jelentek meg, én pedig vettem közköltségen egy Stanley-féle kalapot, barna bőrkabátot, ugyanolyan nadrágot és vizhatlan bagaria csizmákat. A karomon nemzeti szinű szalag volt és ebben a ruhában jártam már akkor, midőn még az Ipolyon erősen korcsolyáztak. Az utczán rendkivül elszántan és ünnepélyesen lépkedtem, már csak azért is, mert a csizmám kissé nagy volt és a csizmaszárak rendkivül hoszszuak. Első megjelenésem alkalmával ezen ruhában nagy szenzácziót keltettem és heti vásár lévén, egyszerre csak egy csapat falusi ember és asszony kisért az utamon. Eleinte hizelgett az érdeklődés ezen szép megnyilvánulása, de azután bosszantani kezdett és reájuk kiabáltam, hogy mivégett alkalmatlankodnak. Erre azután egyik tisztességtudőan kérdezte, hogy mikor kezdem. Én bámulva néztem reá, mire kinyilatkoztatta, hogy miután én kengyelfutó volnék, megfizetnének szivesen, csak kezdenék a szaladáshoz . Dühösen összeszidtam őket és amidőn megmondottam, hogy én vagyok a vészbizottság elnöke, nagyon megijedtek és szétszaladtak. Átaljában véve nagyon megvoltam elégedve a tekintéllyel, mely irántam nyilvánult, azonban voltak kellemetlen óráim is. Ugyanis