Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/2. szám (Salgótarján)

önkretett és a nagyszámú gyülekezet előtt állottam, mintegy őrisi Stockfisch. Ugyanis mint emiitettem, mind a hárman pályázók bevonultunk ayülésterembe. Beléptemkor egy tarnóczi nemes odaugrik hozzám: zerbucz, hát te is eljöttél? Én bámutam rá, mert igaz hogy deokrata voltam mindenkor és a mágnások barátságát soha nem keresem, /igaz, hogy'ők sem keresték az enyimet soha/ de nem emlékezem, hogy valaha pertu poharat ittam volna a nemes atyafival. Makogtam, hogy nincs szerencsém, nem emlékezem, stb. Hát nem emlékszel kérdi megbotránkozással, hiszen együtt muattunk mult évben kisasszony napján a hugyagi bucsun, mikor a alacz Ferkó bandájában te voltál a klarinétos. Voltak már az életben nehéz pillanataim és a sors sújtott nehéz sapásokkal, lélekjelenlétemet soha azért el nem vesztettem, de DSt a méregtől, a csodálkozástól, a méltatlankodástól szó nem jött jkaimra még akkor sem, midőn a szolgabiró kijelentette ellenfelem jyhangu megválasztását. Zúgott a fejeim, zúgott az egész valóm ï én félig öntudatlanul mentem ki a tanácsteremből. Az átkozott nemes atyafi fel lehetett bérelve ellenem és fölhaszSlta sötét szinü arczbőrömet, hogy lehetetlenné tegyen. Elhagyott az egész képviselőtestület és elfordult tőlem... parin egy mellettem maradt - a zsidó korcsmáros - a ki a fekete szainkabátomat és a bérmáláskor kapott ezüstlánczos órámat segitette ! rólam a nyolcz napi koszt fejében. Kiváltani nem birtam és nenyszor láttam is a fiát, a mint az én szép fekete kabátomban szalta hazafias ünnepélyek alkalmával: őseimnek véres kardja, foson függ rozsda marja...