Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/1. szám (Salgótarján)

Egy honvéd naplója

így és ily gondolatok közt éltem saját jövendőm felőli eszme lkedésemben, midőn a mindinkább tornyosuló vész minden igaz hazafit némán is fegyverre intett. Föllángoltam. Ehez járult még a következő körülmény is. Krúdy Jánosnak fia Krúdy Gyula ügyvédi vizsgát tett fia, annyit henczegett, annyit hánytorgatta már otthon Nógrádban a hazafiságot, - mint maga beszélé, - és annyit járt otthon a nyelve a honvédségről, hogy utoljára akadtak, kik kereken megmondták neki, hogy illenék már neki is szavak helyett tenni és ha jóravaló fiatalember, felcsapni a haza mentésére s védelmi toborzott honvéd zászlóaljak egyikébe. A fiatalember tehát augustus 15-én lejött Pestre, de nem volt bátorsága magában és egyedül beállani. Pajtás kellett nekie. Felkeresett engem, hozván különben is Nagy Zs. bátyámtól nekem levelet, és 4 frt és néhány ezüst néhai jó atyánk magyar díszruháiról való gombokat, melyeket a haza oltárára felajánlottunk mi testvérek. Az én említett pajtásom tehát arra toborzott, és összetett kezekkel könyörgött nekem, hogy miután neki otthoni henczegése miatt okvetlen becsületbeli dolog a beállás, - menjek vele, hogy egyedül ne legyen. Megvallom, ismerve a Pajtás könynyelműségét, - mondhatni léhaságát, - nem igen volt kedvem főleg vele megindulni. Azonban - tán utoljára is szánalomból egy napi könyörgés után, főleg miután igen kényes húrokat pengetett: a haza veszélyét, hazafiságot, félretévén önérdekemet és barátom és laktársom M.Károly lebeszélő tanácsait/ reá álltam és elhatároztam magamban, hogy menendek nem akarván hazafiságban hátrább állani a Pajtásnál kinél ez - mint utóbb is kitűnt - csak henczegés volt, és ő engem szépen - mikor jobb hely akadt cserbenhagyott, - amint majd sorjában azt is megemlítendem. Meglévén az elhatározás. Augustus 17-én jelentettük magunkat a honvédtoborzó bizottmánynál, melynek folytán a Leopold uczai földszinti kiskaszárnyába mentünk, hol ... megvizsgáltak meztelenül, és alkalmasnak