Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/1. szám (Salgótarján)

Kossuth humora

Deák Ferenccel s az anekdotákban élő XIX. századi Magyarország sok más politikai személyiségével ellentétben, Kossuth nem volt a humor, az élcelődés és a tréfa embere. A szájról szájra szálló anekdotakincs is tán csak egyetlen, kesernyésen odavetett megjegyzését őrizte meg. Amikor ugyanis városról városra járta az országot, hogy toborozzon, szokott dolog volt, hogy hatalmasan megéljenezték. És jobbára mindig, mindenütt akadt valaki, aki elkiáltotta magát: - Utolsó csepp vérünket is a Hazáért! Kossuth egyszer a mozgósítás nehézkessége láttán megjegyezte: - Egyszer már azt a hazafit szeretném látni, aki nem utolsó, de első csepp vérét adja a Hazáért! Egy másik szúróan szellemes megjegyzését a szabadságharc egykori londoni magyar követe, majd Kossuth bujdosótársa, Pulszky Ferenc őrizte meg. Kossuth - és vele Pulszky - 1852-ben ugyanazzal a hajóval utazott Amerikába, mint amely Lola Montezt, a szép spanyol táncosnőt, a bajor király száműzetésbe kényszerített szeretőjét is fedélzetére vette. Az ábrándos lelkületű kurtizánt módfelett érdekelte a hős szabadságharcos. Kossuth meg amúgy is - Alkibiadészhez hasonlították - férfiszépség volt. Kossuth kitért a táncosnővel való ismeretség elől, de ez utóbb elkerülhetetlenné vált. Amikor a hajó kapitánya Lola Montezt bemutatta neki, a táncosnő felcsillanó szemmel valami ilyesmit mondott Kossuthnak. - Tábornok Úr! Ha még egyszer kibontja a magyar szabadság lobogóját, adjon nekem egy lovasezredet! Kossuth végigmérte. - Azt hiszem, asszonyom, kevesebbel be sem érné! Zolnay László: Mozaikok a magyar újkorból /részlet/ Kozmosz könyvek, 1986.