Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/1. szám (Salgótarján)

Egy honvéd naplója

alsó része alatt Vécsey tábora volt. Miután Lovassy kapitányunk a századot azon ismeretségnél fogva, melybe Elek Ferencz alezredessel állott a város alsó része alatt álló Vécsey táborába akarván vezetni a városon végig, de egy hintóból Bem ránk kiáltott és visszaparancsolt a felső részre, az ő táborába hol Guyon osztályába tartoztunk. Késő este megtudtuk Görgei árulását és a Világosi catastrophât - fegyverletételt. Kapitányunk teljesen makrancosán Vécseyhez ragaszkodott, ki szintén capitulálni készült a muszkának. így állván a dolgok, látván azt, hogy demoralizálva van minden, és a fegyelem teljesen meglazult, továbbá hirtelen felfogván azt is, hogy a feladást okosan nem cselekedhetni, elhatároztam magam a feladáshoz készülődő Vécsey seregtől, hová kapitányom a századot erővel csatolni kivánta elmaradni. Jelentettem magam Guyon tábornoknál beosztás végett máshová, ideiglenesen azonnal kinevezett főhadnagynak. Másnap reggel /Augustus 16-én/ megindult a Vécsey tábora előbb, elkisértem a város széléig, hol Guyon is nézte a sereget, midőn századunkat meglátta, kihullott a Könny a szemeiből, és azt monda: "Ne menjetek fiaim, elvisznek elárulni." Elmentek. .Nekünk a Bem alattiaknak úgy beszéltek, hogy bemegyünk Erdélybe, Nagyszebenbe ott összeszedjük magunkat öt vagy hat hét alatt, és azután kijövünk Magyarországra verni az ellenséget. Utolsó csillogó remények, melyek nem soká tartottak. - Alig mentünk a Déva felé Dobráig, már nagyban szökdöstek, mentek haza a katonák, kifogták a lovakat az ágyú elül és el vele. Látván a kétséges állapotot, méltán tarthatva attól, hogy utóbb ez idegen helyen kell vesznem, elhatároztam menni és ha lehet hazafelé. Indultam és siettem tehát Soborsin felé, egy kocsira jutva Kápolnás alatt találkoztam egy lengyellel, ki Világostól menekült. Kért lengyel sapkája helyett, ha adhatnék mást, miután nekünk vörös merino szalagos debreczeni kalapunk volt, oda adtam tiszti sapkámat. Hívott, menjek vele Törökországba, - nincs pénzem, - mondám. "Van nekem" - felelt. - "Az nem az enyim" válaszoltam, - másra pedig nem akarok szorulni, és végre hazámban akarok maradni.