Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1988/1. szám (Salgótarján)

Egy honvéd naplója

lelkesíteni Bem terve és ereje. Nagy Iván még megpróbálkozott azzal, hogy a fegyvert letenni készülő ezredétől egy másik ezredhez jelentkezzen, ám a megállíthatatlan, menekülő tömeg arra az elhatározásra juttatta, hogy nem áldozza fel értelmetlenül az életét, "menekül ő is haza" /II. dokumentum/ Augusztus 16-án indult el Soborsin felé. Szeptember 4-ig ekkor érkezett haza Nógrád megyébe - hosszú, nehéz utat kellett megtennie, hisz folytonos életveszélyben volt. Elszántan, kitartóan, találékonyan tartott hazafelé. Nem csatlakozott lengyel bajtársához, amikor hívta öt, hogy együtt induljanak Törökország felé, nem akart "megválni a hazától". Soborsinban egy pintér adott neki szállást és civilruhát, bujtatta a saját fiával együtt. De a magyar honvédeket kereső német katonák elfogták és a ládája átkutatása után letartóztatták. A győztesek mohó kapzsisága, fosztogató kedve tette lehetővé, hogy megszökjön őreitől. Figyelemre méltóbb volt számukra az érkező "batyuszsidó" a kincseivel, igy Nagy Iván eltűnhetett előlük a kukoricásba. Megmaradt "kincseivel" /a könyveit nem vették el/ továbbment Tót-Várad" felé. Magányos útján óriási veszélyt jelentettek a magányos honvédeket agyonverő "oláhok". Nagy Ivánnak látnia kellett, hogy még az elesett honvédek holttestét is, "piszkálgatják" a vízből, s ő maga szerencsével menekült meg előlük, két arra haladó magyar ember véletlen megjelenése mentette meg az életét.