Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1987/1. szám (Salgótarján)
Honismereti vándortábor
1987-ben iroaaiomtörténetI témakörben balassagyarmati székhellyel rendezzük meg XII. Honismereti Táborunkat; I987. június 28 - július M-ig. Folytatva a műit évi jól bevált elképzeléseket ismét vándortáborként. A két alapbázis körzetében; Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Ferenczy Terez, Szabó Lőr Inez, Komjáthy Jenő, Balassi Bálint, Petőfi Sándor nyomán járva felkeressük az irodalmi emlékhelyeket megyénkben, valamint ellátogatunk a szlovákiai Szklabonyára és Alsósztregovára is. Délutáni és esti porgramjainkon táborozóink túraelőkészítő, szakmai előadások keretében mélyebben megismerhetik Nógrád megye irodalomtörténeti emlékeit, Irodalmi hagyományait, az alkotókat. Mint minden évben, idén Is szeretettel várjuk az érdeklődő középiskolás fiatalokat. Knizséné Iványi Zsuzsa /X.KISASSZONY "UDVARLÓJA"/ Egy berlini társaskocsiban ellopták X. csinos kiasszony tárcáját. A csinos X. azonnal a rendőrséghez siet, bejelenti károsodását, és egyúttal azt Is, hogy a mellette ülő fiatalemberre gyanakszik. - Nem érzett ön semmit? - kérdé a rendőrfőnök. - De igen, éreztem, hogy a fiatalember hozzám simul és egészen rám támaszkodik - feleié a csinos X. - S ön nem utasította rendre? X. földre suté szemeit: - Azt hittem, udvarolni készül.