Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1987/1. szám (Salgótarján)

Emlékbeszéd Mikszáth Kálmán sírjánál

Emlékbeszéd Mikszáth Kálmán sírjánál Kedves Barátaim! Az idő most olyan "mikszáthos". ILyen "szép fehérre meszelt világ" volt,amikor a lőcsei főbírót meglőtte a kevély szepesi alispán; ilyen hideg volt, amikor Fi lesik uram a bundáját ráterítette a koldusasszonyra és gyermekére; ilyen tél volt, amikor Galandáné asszony boszorkánytáncát járta Luca-napkor. Ne féljünk hát a hidegtől, a hótól. Nem ellenség az, hanem Mikszáth velünk élő mesés világának egy varázsos hangulata. Talán nem lenne szentségtörés részemről, ha azt mondanám: kedves palócok! Hiszen azok vagyunk mi itt valamennyien s velünk még százezer, akik valaha is kézbevették Mikszáth Kálmán elbeszéléseit. Mert hiszem, hogy megtörténik a csoda azzal, aki elolvassa a könyvet: eggyé válik alakjaival. Megsiratjuk a kis Baló Borcsa Cukri báránykáját, meghatódunk Bede Erzsi ártatlan testvéri tisztaságán, szeretnénk kitépni a gyeplőszárat Gélyi János kezéből, hogy mi mentsük meg a meseszép négy lovat és a szép asszonyt. Nincs nagyobb csoda és siker egy író életében: teremtett hősein keresztül halhatatlanná válni. 5 ezek a hősök a mi őseink, vér vagyunk a vérükből. Magyarok, szlovákok, lengyelek - ki merné vállalni vajon, hogy ebben az országban ő az igazi magyar? Mikszáth megmutatta: mindenki egy hazából való, aki e földből szakadt ki, ebből él meg s ebbe temetik majd. Milyen különleges szerencse ez nekünk, hogy ez a föLd ott van körülöttünk is Nógrádban. Bágy és Gózon, Ebeck és Szklabonya - e teremtett és való világ soha ki nem bogozható mesés szövevényéből lép elénk s tűnik el Fi lesik uram és Krúdy Kálmán,Prakovszky és a szép Vér Klára. Mikszáth soha nem szerette,ha dilettáns kezek és szándékok életrajzában kotorásztak. Már életében - ő maga is említi valahol - igyekezett a homályt még sűrűbbé tenni biográfiája egyes pontjainál. Ő tudja, miért tette. Én viszont azt gondolom, - s miért ne képzelődjek - azért bujtatta el önmagát, hogy mi találhassuk meg őt műveiben. Az írók mindig tagadják, hogy műveik főszereplői ők maguk lennének. De valami mindig van belőlük ezekben a teremtett alakokban. S Mikszáth vármegyei történeteiben - melyeknek se szeri, se száma -; finom, gyengéd szerelmi, - majdnem azt mondtam lírájában - novelláiban ott rejtőzik ő maga is.