Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/2. szám (Salgótarján)
R.Várkonyi Agnes: Nagy Iván a történész
Megrótták, mint a nemzeti kegyelet sértőjét és mint a feudalizmus átmentőjét. Anyagi áldozatokkal indított tudományos folyóiratot, de vállalkozása megbukott, ő kezdeményezte a Thököly és a Rákóczi kor forrásainak felkutatását és tervszerű közlését. Az Archívum Rákóczianum sorozatból mégis kirekesztették. Már 1861-ben ajánlotta kiadásra Eszterházy Antal kuruc tábornok "hadi irodájának leveleskönyvét", ezt a Rákóczi kor egyik legjelentősebb társadalomtörténeti dokumentumát, amely a katonáskodó jobbágyok felszabadításáról hozott sárospataki törvényt is magában foglalja, de Nagy Iván nem érhette meg, hogy ez a forrás napvilágot lásson. S amikor Eszterházy leveleskönyve 1901-ben Thaly Kálmán neve alatt megjelent, a forrás felfedezőjéről a közlő éppen úgy megfeledkezett, mint érdembeti tartalmáról, miközben büszkén fogadta" az ősz tudósnak, Rákóczi íródeákjának ez újabb művéért kijáró ünnepléseket. Számtalanszor elmondta Nagy Iván, hogy mindaz, amit ír, első kapavágás, a történettudomány új di sei plináinak alapvetése. Tanítványa azonban nem akadt. 1866-ban, amikor Horváth Árpád az egyetemi katedra betöltésére javaslatot tesz, őt Thaly és Kerékgyártó után csak harmadiknak javasolja. Ott volt Nagy Iván Erdélyi János népdalgyűjtő vállalkozásában, a Történelmi Társulat megalapítását kezdeményező Dunántúli Történetkedvelők között, az 1850-1860-70-es évekbe/i kora minden számottevő tudósával sűrűn Levelezett. Mégis azokat az évtizedeket, amelyek a történetírói kiteljesedés évtizedei lehettek volna, a tudomány központi fórumaitól elszigetelten élte le. Művei után ítélve a hazai társadalomtörténet, ipartörténet, művelődéstörténet egyik alapvetője volt, mégis a szellemtörténeti iskola az 1920-as években úgy hangsúlyozta a családtörténetet, a geneológiai jelentőségét, hogy Nagy Iván munkásságát nem méltatta figyelemre. Nem is olyan régen, 1969-ben pedig "A magyar történetírás története" összefoglaló mű Nagy Iván nevét meg sem említette. Kiterjedt munkásságának rendszeres számbavételére ma és itt történik az első nagyobbszabású kezdeményezés. Éppen ezért a méltán tudománytörténeti jelentőségű alkalom kötelez, hogy így tegyük fel a kérdést: Vajon Nagy Ivánról, a történészről csak a maga korában jelentős, de ma már elavult historikusnak kijáró kegyelettel érdemes megemlékezni? Vagy azért is, mert művei, eszméi, sőt egész történetírói életpályája eleven ma is?
