Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1986/1. szám (Salgótarján)

Teleki László és Nógrád megye

- A Sokat kirándulnak. Legtöbbször Bérbe mennek /"gyönyörű tájék ez... maga a falu tsunya és rongyos"./ a patak partján s fent a hegyen nagyokat sétálnak. Ezt írja a 10 éves kisfiú: "Mióta Szirákon vagyunk, úgy megszerettem a falusi életet, hogy a városról többet nem is gondolkozók". Pedig az élet ezt a falusi idillt többet nem biztosította Teleki Lászlónak. Nem véletlen, hogy az emigrációból testvérének írt leveleiben gyakorta idézi fel a sziráki éveket, a természettel való találkozás első és örök élményét. Teleki László útja fokozatosan elkanyarodott Nógrádból. Mint politikus hamarosan kilép az országos politika porondjára, de mint nógrádi birtokos gyakorta visszatér a megyei közgyűlések politikai vitáiban is. 1861-ben így ír a nógrádi köznemességnek: "Mennyi feledhetetlen emlék köt engem Nógrád megyéhez! Ott vannak elhunyt kedveseim sírjai, szüléimé, testvérimé. Éltem aranykorát nagyrészt ott töltöttem, első oktatásaimat ott nyertem, ott avatattam föl a hazafiság gyakorlati pályájára. A nógrádi megyeház volt politikai éltem első tanodája s küzdőtere". Ez a levél február 25-én kelt. Ekkor már viharos és tragikus életút van mögötte.' A polgári forradalom kiemelkedő képességű és hatájú politikusa az emigrációban is felelősségteljes posztot töltött be. I860 decemberében Drezdában elfogták és kiadták az osztrák birodalomnak. Példátlan gaztett volt ez, amely hatalmas európai és hazai felháborodást váltott ki. Az újra induló alkotmányos élet kulcskérdéseinek egyikévé a magyar vármegyék Teleki László sorsát tették. Egymást érték a titalkozó feliratok s a kiszabaduló Telekit üdvözlő határozatok. Nógrádban is a megyei bizottmány tagjává választották TeLeki Lászlót 1861 január 7-én, majd a február Il-i ülésen üdvözlő Levelet intéztek hozzá. Erre válaszoLt a fenti levélben Teleki László. De ezt megelőzően már február 16-án Szirákon járt. Magánemberként jött nővéréhez, de délutánra már az összegyűlő közelben lakó megyei nemesek politikai tüntetéssé emelkedő ünneplésben részesítették. Másnap már ismét Pesten van s innen írja köszönő sorait nővérének: "Köszönetemet, hálámat azért a kedves fogadtatásáért. Sokat a szirák iáknak s a vanyarciáknak, az egész vidéknek, az egész megyének." Legközelebb három hónap múlva látja viszont őt Szirák s a megye népe, de ekkor már a nemzet nagy reményét koporsóba zárva viszik utolsó útjára.