Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1985/1. szám (Salgótarján)

Nógárdi rekord a XVII. századból

a mint el kezdted volt, kétségbe esett kurafi, hogy sem mint ilyen gyalázatba forogjon a Magyar név, kurva feleségű, nem jámbor kurafi. A minemű vagy magad, olyan rossz a feleséged, láda motskoló, kurva nemzetségü. Holt nevét költötted Ibraimnak, de él még a feleséged szolgalatjára. Ugy hallom tolvaj, nem jámbor kurafi, hogy valamennyi kémlő, lopó vagyon az városban, Posonban, mind hozzád tartanak szállásra, nálad a quartélyok, s ezt kell nemes kamarának el szenvednie, sima aggott kutyától fajzott, Török mennyasszony, puska porra való, disznó kurafi, istentelen, mordály, tobzódó kurafi. Az apádat is meg akartad tizenegyszer ölni, nem győzted várni, hogy magátul meg halljon, maszlagos, hóhér kurafi. A melly kopott szoknyát az édes anyádon temettél is, annak is duplán meg vetted az apádon az árát, istentelen zsidó kurafi. A más héten fel megyek urammal, ő nagyságável Bétsbe: Supplicatiot adok bé őfelségének s megkérem a tisztedet, Farizeus, vissza aggott, lélek kurafi, s eb rúdon vettettlek ki a kamrából. Janitorságot? egy sereg disznóm volna, azt sem merném reád bizni, tsap alja, filiszteus lélek kurafi. Kétszáz lépésnyire ki érzik a bor s égett bor szaga az eb Bzájadbul, hiszen te sem Istennek, sem embernek nem kellesz immár, dsidázott, dárdázott, béna, lélek kurafi, hiszen jól tudom, hogy csak isten nevében tartott e koráig is az urad, mert a te bolondságodért, kurva az anyád, ha adnék immár egy sült répát. Legnagyobb mesterséged, tudományod az hurka és tsik nyelés: azt is valami rossz, franczuszos, trombitás inastól tanultad, ugy hallom: el mehetsz oskolába mestereddel, Katus asszony, si ró, lud mérgü, bestia, szégyen kurafi, keritő, áruló, kurafi, büszke, tzifra, kurafi, egy papucsért a feleségedet is el kimletted, Júdás szabású. Martalóc, kurafi, kanállal fejtett szakállú, hegyes koporsóba való, gyalázatos vén kurafi, agg eb, Istentül el futamodott, tűzre való fátul szakadt, Pilatus kurafi. Keresztet magadra nem tudsz vetni, a mi atyánkat fél igenéi tovább nem tudod mondani, szégyent vallott, boszorkány, kurafi. Tsudába, hogy közép télben is meg nem üt a menykő, szántalan sok istentelenségedért, pogány, ördöngös, kurafi. I ten ugy segélljen Hajnátskő váráért, mikor megárad az Ipoly vize, egy tsolnakban veled nem ülnék, átkozott órában tervezett, minden jótul, üres pogánynál is pogányabb kurafi. Ezek után Isten meg ne mentsen, hanem akasztófán száradj meg, a fejed koponyájában varjak és verebek tojjanak, tsontaidat az ebek széjjel hordozzák, ha pedig az hegyes koporsót inkább szereted, abban is megengedem, teljék kedved.