Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1983/2. szám (Salgótarján)

Múzeumbaráti körök - Horváth Béláné: Hat éve működik a szécsényi Múzeumbaráti Kör

dettük a társadalmi munkát, a több évtizedes gaz, kő, szeméttől megtisztították, majd ásták, kapálták, sok­sok kocsi földdel feltöltötték és füvesitették a tere­pet. Ma szép, rendezett, tiszta a múzeum környéke. Ebben az évben is - ahogyan évek éta - terv szerint dol­gozunk. Klubestek, előadások, gyalogtúra, tapasztalatcse­re, pályázatok, kirándulások szerepelnek programunkban, s társadalmi munkára is sor kerül. /Az ez évi programot a Múzeumi Mozaik 1983. 1« számában ismertettük /Szerk./ A tervezett és végrehajtott feladatokhoz a Magyar Mező­gazdasági Múzeum Baráti Köre Országos Elnöksége szép anyagi támogatást ad, melyből az előadói tisztelet dija­kat fizetjük ki, egy-egy pályázat legjobbjait jutalmaz­zuk, kirándulások, tapasztalatcserék költségeihez járu­lunk hozzá. 1977-ben azzal a meggyőződéssel kezdtük a baráti kör szervezését, hogy a múzeumot megkedveltetjük, otthonukká tesszük. Igen sok odaadó munka, sok ötlet, odafigyelés, emberekkel való törődés kellett ahhoz, hogy ma azt mond­hatjuk, van eredménye ennek a munkánknak. Horváth Béláné

Next

/
Oldalképek
Tartalom