Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1982/8. szám (Salgótarján)
Í^ZETOBARATÍ KOROK TEVÉKENYSÉGE ES TERVEI ü nógrádi Sándor M úz eum Baráti Köre 1981* március 31~én alakultj azóta minden hónap utolsó hétfőjén tartjuk összejövetelleinket* Mindenkit érdeklői változatos programot sikerült létrehozni. A fő téma, a 60 éves városunkhoz kapcsolódott; beszélgetések, kutatások, az együttes munka kovácsolta össze a kb« 4o főt számláló kis csoportot. A város évfordulóhoz kötődő összejövetelek mellett sor került két alkalommal művészekkel való találkozóra is, valamint diaprogramjaink közül is bemutattunk két sorozatot* Baráti körünk tagjai érdeklődéssel vesznek részt kiál.litás megnyitókon, irodalmi és zenés rendezvényeinken is* 19ö2-re színesebb, érdekesebb programot igyekszünk összeállítani• Első alkalommal nagy érdeklődést kiváltó összejövetel volt* Levetitcttük Schuller Imre "Holdfogyatkozás" és a "Város a völgyben'^ • filmjeit, amik Salgótarjánban készültek. A talákozón részt vett a filmek rendezője is, aki nagy örömmel vette a hozzá in* tézett kérdéseket és 0. városunkkal kapcsold .tos észrevételeket *