Rákóczi állama Európában. Szécsény, 2005 szept.15-17. (Discussiones Neogradienses 9. - konferencia kötet. Salgótarján, 2006)

Varga Kapisztrán: Szécsény és a ferencesek az 1705-ös országgyűlés idején

SZÉCSÉNY ÉS A FERENCESEK AZ 1705-ÖS ORSZÁGGYŰLÉS IDEJÉN VARGA KAPISZTRÁN Ha valaki ma látogatja meg a szécsényi ferences rendházat, akkor természetesen a jelen állapotban együtt látja mindazt, amit a különböző korok tettek hozzá, és ma már csak nehezen tudjuk elkülöníteni, vagy elképzelni, milyen is lehetett ez a kolostor, év­századokkal ezelőtt. Ugyanez áll az emberi vonatkozásokra is, vagyis arra, hogy hogyan éltek, mit csináltak, milyen volt az itt lakók kapcsolata környezetükkel évszázadokkal ezelőtt. Ebben a munkában most azt kíséreljük meg röviden bemutatni, milyen is volt a szécsényi ferences kolostor, és annak élete az 1705-ös országgyűlés idején. A kolostor A mai kolostor a középkori helyén, és annak alapjain áll, ahogyan azt a régészeti ku­tatás is kimutatta. A város felszabadítása után, már 1684-május 4-én elhatározták, hogy testvéreket küldenek ismét Szécsénybe, de sem P. Erdős Atanáz, sem 1688-ban P. Bene­dek Fülöp nem tudtak ott maradni a mostoha körülmények miatt. Végül is, amint isme­retes, Bárkányi Jánost küldték ide, aki 1689-ben újra tudta alapítani az elnéptelenedett kolostort. Nagy András megjegyzi, hogy a ferencesek visszaérkezése ösztönzőleg hatott arra is, hogy az elhagyatott városba minél előbb kezdjenek lakosok telepedni. 1 A kolostor újjáépítésére először is a füleki rendház építésére szánt adományokat kér­ték kölcsön. 2 A döntő lökést azonban Széchényi György esztergomi érsek adománya adta meg. A nagy érsek, 1692. október 23-án 10.000 forintot utalt ki a szécsényi kolostor újjáépítésé­re. Cserébe az kérte, hogy „azon Klastromon címerünk is légyen." König még tévesen lokalizálta a címer helyét, noha a História Domus világosan leírja, hová festették meg a címert, és hová helyezték el képét: a kvadrum sarkára, a portával szemben, vagyis a mai konyhaajtó helyére, vagy mellé. 4 A ház régészeti kutatása azonban feltárta, hogy a ko­Historia Domus Caput II. 23. 2 1689. március 24-én. História Domus Caput II. 30-31. 3 História Domus Caput II. 35. Az adományozó levél szövege: Caput V. Art I. IV. 10. és Paria Litterarum Fundationalium et aliarum litterarum magis notabilium 1. p. A juttatott összeg továb­bi sorsáról ld. még História Domus Caput V. Art. II. V. 4 História Domus Caput V. Articulus II. 12. 218

Next

/
Oldalképek
Tartalom