Rákóczi állama Európában. Szécsény, 2005 szept.15-17. (Discussiones Neogradienses 9. - konferencia kötet. Salgótarján, 2006)

Pálmány Béla: Szécény, az újratelepített végvár-mezőváros társadalma 1690–1715

PÁLMÁNY BÉLA A végvárak társadalma eltért a szultáni hadak által 1663 és 1683 között újra elfoglalt, Ipolytól délre fekvő török végvárakban, illetve a kis folyótól északra fekvő, magyar királyi uralom alatt maradt erősségekben és az alattuk fekvő településeken. 1663 előtt a szécsényi keresztény lakosságot az egykorú források három rendi csoportba sorolták. Beszéltek „nemesi rendről", „vitézlő rendről" és „szegénységről". A nemes uraknak Nógrád, Pest és Heves megyékben a török szpáhikkal közös birtokaik voltak és a végvár biztonságos falai között szereztek maguknak úri lakóházat. A végvár katonasága 200,1655-től 300 királyi zsoldjegyzékbe felvett huszárból, 200 gyalogos hajdúból és 9-10 tüzérből állt. Parancsnokaik, a vár főkapitányai - 1647-ig a gr. Forgách család (Ádám és a meggyilkolt Ferenc) majd 1663-ig id. br. Koháry István - egyben a szécsényi központú ősi uradalom földesurai is voltak. Végül a „szegénységet" a „nyomorult adózó nép" családjai képezték, akik földműves, kézműves vagy kereskedő foglalkozást űztek. Az ő szerény lakjaik a külvárosban álltak, mígnem az 1640-es években a várfalakig merészkedő török portyázok támadásai miatt teljesen el nem pusztult a „város" és a maradék lakosok is a végvár falai mögé húzódtak. A helyi kézműipar viszonylagos fejlettségét jelzi, hogy 1617-ben a szabók, posztónyírók és szűcsök, illetve a vargák és csizmadiák kiváltságlevelet szereztek br. Forgách Zsigmondtól. A két céh privilégiumát az 1640-es években gr. Forgách Ádám is megerősítette. A városban a kalendáriumok szerint nem csupán az 1663 előtti királyi végvári korszakban, hanem a második török uralom két évtizedében is évente 6-7 forgalmas országos vásárt tartottak, ahol sok más vidékről érkezett kalmár és céhes mesterember is megjelent portékáival. (A sokadalmak napjai: Szent Pál /január 25./, Szent György /április 24./, Szaniszló /május 8./, Keresztelő Szent János - azaz Szent Iván /június 24./ -, továbbá a pünkösd utáni 4. és 9. vasárnapon és a Szent János fővétele napja utáni hétfőkön.) Szécsény a környék alsó fokú katolikus oktatási központjának is számított. Özv. Forgách Zsigmondné Pálffy Kata adományából 1626 körül a ferences kolostor mellett „oskolaházat" emeltek, amely 1663-ig működött, s ahol szerzetesek tanítottak nemes ifjakat. A második török uralom idején (1663-1683) Szécsény jelentősége - nem magyar, hanem török szempontból - minden korábbinál nagyobb lett. Jelképes, de a korszak muzulmán világa számára jelentős tény, hogy itt - valamint az 1663-ban meghódított Érsekújváron - magasodott az oszmán világbirodalom két legészakibb mecsetje, jelezve hogy Mohamed hite Mekkától milyen messzire jutott el a világban. Hadászatilag pedig azért vált különösen fontossá az Ipoly menti vár a szultánnak, mert Nógrád várával együtt közel esett az alsómagyarországi bányavárosokhoz - Zólyomhoz, Beszterce-, Körmöc-, Selmec-, Breznó-, Baka- és Újbányához. Ezek meghódítása, a mesésen gazdag arany és ezüstbányák megszerzése a konstantinápolyi porta régi, de másfélszáz évig valóra nem vált álma volt - és Szécsénytől szinte karnyújtásnyira, két napi járásra estek. A második török uralom két évtizedében is sokfajta nép lakta a szécsényi várat. A konstantinápolyi szultánt szandzsákbég és helyettesei (kajmakámok, alajbégek, agák) képviselték, lovas szpáhik és gyalogos janicsárok szolgálták, de nem hiányzott a civil népesség sem. Sobieski János 1683-ban meglepődéssel látta, hogy Szécsény „több mint kétezer törökkel fertőzött", kettős sáncokkal jól megerősített, 20 nagy réz- és 60 kisebb ágyúval felszerelt „egyáltalán nem jelentéktelen" végvár volt, melyet nem lenne kön172