Honvédő Város. Salgótarján, 2004. szeptember 23. (Discussiones Neogradienses 8. - konferencia kötet. Salgótarján, 2005)

Előadások - Szijj Jolán: Salgótarján, 1919

HONVÉDŐ VÁROS ELŐADÁSOK ket is. Kun Béla - azt remélve, hogy a jegyzék elfogadása lélegzethez jutattja az országot - a távirat követeléseinek elfogadását javasolta. A Tanácsok Országos Tanácsa ilyen értelemben utasította a Vörös Hadsereg vezetőit a további teendőkről. Június 23-án Böhm hadsereg-főparancsnok közölte Pellé tábornokkal, a csehszlovák hadsereg főparancsnokával, hogy a tanácskormány teljesíti a követeléseket és június 24én reggel 5 órakor a Vörös Hadsereg csapatai befejezik a hadműveleteket. A fegyverszünet a kitűzött időpontban meg is kezdődött, majd a Forradalmi Kormányzótanács június 29-i ülésén elhatározta a Vörös Hadsereg visszavonását. Június 30-án a Vörös Hadsereg hősiesen harcoló, sok nehéz csatában győzelmet arató csapatai megkezdték a felszabadított területek kiürítését. A visszavonulás a csapatok harci kedvét, szellemét nagymértékben aláásta. Stromfeld Aurél, nem értve egyet a csapatok visszavonásával, lemondott vezérkari főnöki tisztéről. Személyében a Vörös Hadsereg kitűnő katonai szakembert, igazi bajtársat és a haza ügyéhez hű hazafit vesztett el. A tiszántúli hadművelet „Természetesen" az antant nem tartotta be ígéreteit, a román csapatok nem vonultak ki a megszállt területekről. Bármennyire is helytelen volt a hadsereg csapatainak a visszavonása az északi területekről anélkül, hogy az antant biztosítékot adott volna ígéreteinek megtartására, a bekövetkezett fegyverszünet mégis azt jelentette, hogy az ország valamelyest lélegzethez jut. Szüksége is volt erre, hiszen az ország belső helyzete - politikailag is, gazdaságilag is - több, mint aggasztó volt. De szüksége volt némi nyugalomra a hadseregnek is. A veszteségek pótlása, a fegyelem megerősítése komoly gondokat jelentett. Május 31-én megjelent a Forradalmi Kormányzótanács XCIX. számú rendelete, amely a 18 és 45 év közötti „dolgozó férfiak" általános védkötelezettségét írta elő. (Július 10-én - ezt kiegészítendő - elrendelték a 45 évnél fiatalabb tartalékos tisztek mozgósítását is.) De a lelkesedés, a lendület már alább hagyott, és a katonai vezetésben bekövetkezett változás sem ígért javulást. Stromfeld helyére július 3-án Julier Ferenc lépett, s miután Böhm hadsereg-főparancsnok július 10-én lemondott, az ő posztját július 14-én Landler Jenő vette át. A személyi változások hátterében komoly politikai érdekek munkáltak, a kormányzópárton belüli - kommunista és szociáldemokrata - ellentétek éleződését mind az antant, mind a Szegeden szerveződő ellenforradalmi erők szították. Sorsdöntő kérdésnek tűnt annak eldöntése, mi legyen a hadsereg következő lépése. A hadsereg új vezetése már július 5-én kiadta a tiszai támadás előkészítésére vonatkozó intézkedését: „A Hadseregparancsnokság szándéka, tekintet nélkül arra, hogy a románok a tiszántúli területet kiürítik vagy nem, a hadsereg zömével a Tiszán átkelni és egyelőre a reánk erőszakolt demarkációs vonalig előnyomulni." Július 10-én tárgyalta meg a Kormányzótanács a vezérkar tervét a tiszai támadásra, de annak elfogadása előtt - utolsó próbálkozásként - diplomáciai lépéseket tettek. Július 11-én Kun Béla külügyi népbiztos jegyzéket intézett a párizsi konferenciához, kérve a románok visszavonulására tett ígéret beváltását. A válaszból - („A békekonferencia semmilyen kérdésről sem tárgyal37