A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Tóbiás Áron: Mikszáth, a parlamenti tudósító
„A generalis nem konferál, hanem határoz. A párt nem disputál, csak szavaz." Majd egy még merészebb, árulkodóbb hasonlat: ...„Tisza ugyan most is növeszti pártját, de csak azért, amiért a hajat, hogy imitt-amott a kopaszságot fedezze vele..." A politikai jellemzéshez illesszük hozzá azt, amit a miniszterelnök ellenfele, Apponyi Albert gróf szájából volt mód hallani. Mikszáth írja: „Sokszor monda baráti körben: Tisza a nemzet rossz tulajdonságaira spekulál, én a jó tulajdonságait szeretném fölkorbácsolni..." M iközben a mikszáthi-nemzedék, amelyik felnőtt korba már csak az 1867es kiegyezés utáni évtizedben lépett, s megérte a XIX. század magyar történelme nagy vezéralakjainak tündöklését, majd elmúlását - nevezetesen Széchebyi építő lendületét, Kossuth forradalmi lobogását, Deák kijózanító bölcsességét, Andrássy Gyula és Tisza Kálmán több nemzedékre kiható, a kettős monarchiába beilleszkedni kénytelen kormányzati tevékenységét - közelről nézve kénytelen volt a a századforduló körüli korszak hanyatlását is szemrevételezni. Ezért vezeti a parlamenti tudósító tollát - a Tisza Kálmán-i korszak másfél évtizedes idején is (1975-1890), ám főként annak almúltával - oly sokszor az elkeseredés, amikoris a nagy egyéniségek szellemének suhogása után, vagy éppenséggel közben a „törpék táncát" figyeli: „Itt kell elmondanom - sóhajt fel nemegyszer Mikszáth -, hogy a mi parlamentünkben annyai komolyság sincs, mint a körmöm feketéje. Az anekdoták parlamentje ez. Egy beszéd, amelyben adomák nincsenek, olyannak tűnik fel, mint a sótlan kenyér... Általában el lehet mondani, Magyarországot adomákkal kormányozzák... " Lehet-e ezt a gyilkos hasonlatot fokozni - amit éppen a felületes szemlélő által „anekdotikus" Mikszáth vetett újságpapírra? Lehet: „Hatalmas füstmacskák gomolyognak. S ebben a nagy füstben érnek meg azok az eszmék, amik ismét füstté lesznek. Az örök füst itten szignum... " Külön irodalomtörténeti érdekesség, hogy a Mikszáth-féle országgyűlési tudósítások, karcolatok nyilvánossá tétele - a korabeli Pesti Hírlapból való „előbányászása" - csak nemrégiben, alig két évtizede történt meg, a kritikai kiadások sorozatával. És még csak az 1890-es évek közepénél tartanak a közre adók. Akik közül az első, a már említett Bizstray Gyula (az „irodalmi detektív") volt. Őt követte - halála után - az ugyancsak mikrofilológus Rejtő István, aki hasonló szenvedéllyel adta közre az egyre gyarapodó kötetekben, bőséges jegyzetanyaggal ellátva, az író parlamenti karcolatait. Am néhány esztendeje ő is meghalt. Már halála után jelent meg Mikszáthiáda című kötete, amelyben összegezte a kritikai kiadásban szerzett tapasztalatait. Témánkat illető, összefoglaló érvényű írása (Mikszáth Kálmán gondolatvilága aparlamenti karcolatokban) több örök érvényű megállapítást tartalmaz. 127
