A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Kerényi Ferenc: Mikszáth Kálmán – és korának színházi élete
Kerényi Ferenc Mikszáth Kálmán - és korának színházi élete Érdekes kérdéseket kell megválaszolnunk; némi túlzással „rejtély" magyarázatára törekszünk. Miképpen lehetséges az, hogy: 1. a magyar széppróza tüneményes művelője egyetlen épkézláb színművet nem írt a színpad számára, felejthetetlen alakjai csak mások többé-kevésbé hűséges és sikeres átültetésében kerültek a világot jelentő deszkákra, holott nála nagyságrendekkel kisebb írói személyiségek makacsul törekedtek a színpadi megmérettetésre? 2. a hozzá forduló dramatizálóknak készséggel engedélyt adott művei felhasználására, munkáikat megdicsérte, ám a bemutatók egyikére sem ment el? 3. számos színikritikája ellenére nem lett a műfaj jelentős személyisége, megújítója, sőt, szenvedélyes színházlátogató, bennfentes kritikus sem, holott a színházat a korszerű, a polgárosult életforma szerves részének tekintette? A válaszadást Mikszáth Kálmán nem könnyítette meg számunkra: nincsenek kizárólag vagy főként színházi környezetben játszódó művei, átfogó tanulmányai, vallomásai, nem tartotta a színészképességeket az emberi lélek egyik nagy, már-már misztikus meghatározójának, amint azt példának okáért a nála fél nemzedékkel fiatalabb írótársa, Bródy Sándor tette a Színészvér с regényében (1891). Ezért a fenti kérdésekre adható, kézenfekvő részmagyarázatok (a gyermekkori meghatározó színházi élmények hiánya, a felnőtt írói kényelemszeretete stb.) nem vezethetnek célra; csakis Mikszáthnak kora színházi életéhez fűződött, átfogó viszonya juttathat el érvényes magyarázathoz. Kezdjük az axiómával, hogy ti. Mikszáth valóban a polgári létforma szerves részének tekintette a színházat! Leírta ezt a jövő vonatkozásában is: Kétszáz év múlva - Gondolatok a váci hajón - с karcolatában, amelyet a Nógrádi Lapok 1873. május 11-én közölt (és amely címében és témájában egyaránt Jókai művére, A jövő század regényére utalt), Balassagyarmatot úgy láttatta, hogy „A színház előtt Madách és Teleki László szobrai ékesítik a platánfákkal beültetett tért..." Ami pedig a közelmúltat illeti, ha kirakjuk Mikszáth színházeszményének mozaikképét, akkor a magyar reformkor, a nemzeti romantika teátrumi ideálképe bontakozik elénk - egy olyan játékszíné, amelyben a nemzeti színházi és népszínházi eszme és gyakorlat még nem vált el egymástól. Mikszáth ezt a teátrumi világot - életkoránál fogva - sohasem szemlélhette, számonkérnie pedig már abban a korszakban kellett, amikor nemcsak az egyes színház szakosodott üzemmenete jelentett változást, hanem (a differenciálódó közönségigényének megfelelően) kialakulóban volt az a polgári 100
