A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)
Előszó Sorozatunkban, amelyben 1983 óta a Nógrád megyében szervezett tudományos konferenciák anyagát közöljük, éppen tíz évvel ezelőtt jelent meg utoljára - kényszerű szünet után - kötet. Mikszáth Kálmán a megye szülötte évfordulója alkalmat kínált akkor is arra, hogy számbavegyük a Mikszáth-kutatás eredményeit, 1987-ben Mikszáth és a századvégszázadelő prózája címmel Balassagyarmaton rendezett irodalomtörténeti tanácskozáson. A helyszín most, 1997-ben is ugyanaz, Nógrád Mikszáth korabeli székhelye, és hasonló a rendező gondolat, az, hogy a mikszáthi életművet egy tágabb összefüggésrendszerbe helyezve közelítsük meg. A helyszín talán arra ösztönözhetne, hogy az író és a szülőföld kapcsolatát, az oly sokat emlegetett „nagy palóc" alakját helyezzük a középpontba. Úgy tűnik aonban, mintha korunk mást keresne, ajelen századvég embere számára természetes kötődést, meghatározottságot jelent a szülőföld (mondhatjuk nemzeti identitást), és egyre inkább előtérbe kerülne az, milyen emberi és társadalmi körülmények között tuduk és kell élnünk. Kötetünk címlapján az ülő alakban valószínű, hogy mindenki ráismer - olyan összetéveszthetetlen az arcvonás jellegzetes a testtartás és árulkodó a kézben égő szivar - Mikszáth Kálmánra. A kép a kor neves karikaturistájának, Jankó Jánosnak a munkája, aki zseniális karakterábrázoló képességét a t. Ház folyosóján megrajzolt alak megragadásával is bizonyítja. A rajzon Mikszáth mellett Tisza Kálmán miniszterelnök, kit az író előszeretettel generálisként emlegetett, s akiről a történészek, életrajzírókon túl Mikszáthtól tudunk meg a legtöbbet. Reméljük nem sértjük meg azzal az előszó alapkövetelményét, a rövidséget, ha egy kutányi Mikszáth anekdotát idézünk fel. „Majd mindig figyelmeztettem - márhogy Tisza Kálmánt meséli Mikszáth - egy-egy újabb szép költeményre, és kíváncsian lestem a hatást, amit pl. egy Szábolcska Mikszáth-mű kiváltott. No, ugye nagy talentum ? kérdeztem. Jó magyar ember lehet - felelte. Ez volt a kritikája. Ez volt tőle a legnagyobb dicséret. Shakespearebek, Dickensnek is csak az az egy baja, hogy nem voltak magyar emberek. Liszt Ferenchamvainak hazaszállítását sem támogatta, mert ahogy a tisztelt Házban kinyilvánította, nem tarja őt jó magyar embernek. " Kiváló képíró, valóságos képzőművész Jankó János alkotásán Mikszáth és Tisza együtt. Az a Tisza Kálmán, akinek nevével egy egész történelmi korszakot, politikai irányzatot lehet pontosan körülhatárolni, és az a Mikszáth Kálmán, akinek neve szinte fogalomként a századvég szellemiségének meghatározásává válik. Mikszáth - a magyar századvég, abban az értelemben, hogy művészete meghatározóan alakítja véleményünket a korabeli életről, a magyar századvég - századforduló korát az ő megformálásában ismerjük. A kötet címlapképe valójában jelképe annak a törekvésünknek, hogy a mikszáthi életművet a magyar századvég társadalmában mutatjuk be, és viszont, a magyar újkori történelem napjainkban igen izgalmas korszakát a mikszáthi művek segítségével közelítsük meg. Egy Mikszáthtól választott gondolat fejezi ki legtisztábban szándékunkat, amellyel kötetünket útjára bocsátjuk: „Rajzold nekem az élő, lüktető társadalmat, a tükröt akarom, amelyben magamat is látom. " A Szerkesztő 5
