A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Kiss Gy. Csaba: Mikszáth Kálmán és a szlovákok (Kutatási vázlat)

föladat írónk vélekedéseit összegyűjteni erről a kérdéskörről, regisztrálni fölfogásának változását, új hangsúlyait. Műveinek szlovák világa a tervezett kutatás következő síkja. A tót atyafiak elbeszéléseitől kezdve sűrűn találkozhatunk Mikszáth elbeszéléseiben, regényeiben szlovák alakokkal, a szlovák népélet rajzával, mondákkal, népdalokkal. Rendkívül érdekes a kisvárosi világ felföldi változatának a bemutatása. A felföldi kisvárosok többségében évszázadok óta több nyelv és kultúra egymásmellettélése volt jellemző. Ennek a közegnek a megörökítése egyedülálló Mikszáthnál irodalmunkban. Selmecbánya, Besztercebánya, Lőcse, Zsolna irodalmi képében megtaláljuk a különböző típusú kapcsolatokat és kommunikációformákat a magyar és szlovák (sőt esetenként német) nyelvű emberek és csoportok között. Külön kérdéskör lehet ezen belül az elbeszélő és szereplői által használt szlovák nyelvi fordulatok, szólások, szavak elemzése. Tüzetesebb vizsgálat nélkül is föltűnik, hogy írónk részint hallott nyelvi alakokat használ (ez a magyar vagy nem következetesen használt szlovák helyesírásban is érzékelhető), részint pedig a nyelvi standard középszlovák alapú normájának megfelelő szóalakokat (Szklabonya egyébként a középszlovák nyelvjárás területéhez tartozik). Mikszáth A tót atyafiak-tói kezdve többé-kevésbé tudatosan törekedett arra, hogy szülőföldjének mind a két népét, a magyart és a szlovákot is bemutassa. A nép ebben a fölfogásban - magam legalábbis így olvasom - parasztokat jelent, palócokat és tótokat, ahogy a novellafüzérek címe mondja. A későbbi falusi-paraszti tárgyú írásokat is hozzáolvasva az a föltételezés alakult ki bennem, hogy írónk magyar nemzetfogalmába egyformán beletartoznak a palócok és a tótok is (sokat mondó, hogy utóbbiakat atyafiaknak nevezi), hiszen az utóbbiak éppúgy vállalják a szülőföldet és a hazát, mint az előbbiek, sőt sokan közülük a nemzetállam hivatalos magyar nyelvét is beszélik, de mintha nem ez a nyelvi különbség volna a döntő, hanem a mentalitás, az életforma hasonlósága, a közös szülőföld. Világos, hogy Mikszáth annak a magyar nemzetállamnak a szellemi embere, amely 1848 és 1867 következményeképpen született meg, de látja, hogy ennek az országnak a polgárai különböző anyanyelvűek. Hogy milyen árnyaltan szemléli ezt a kérdéskört, arra jó példa műveinek számos szlovák alakja, a sok kétnyelvű, kétkultúrájú személy novelláiban és regényeiben. Olyan panoráma ez, amilyent senki más nem készített el kortársai közül. Műveinek szlovák fogadtatásának is számos olyan tanulsága van, melyek túlmutatnak a szlovák közegben népszerű életmű tényén. Érdekes részint népszerűsége, részint pedig a művének és személyének gyakran ambivalens fogadtatása. Hiszen egyik első bírálója (a Slovenské Pohl'ady hasábjain, vagyis a szlovák irodalom legfontosabb orgánumában) azt veti a szemére, hogy A tót atyafiak alakjai inkább magyarok, mint szlovákok. A szlovák recepcióban gyakran ott lebegett a gyanakvás, Mikszáth is a renegátok, az elmagyaroso133