A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Kerényi Ferenc: Mikszáth Kálmán – és korának színházi élete

dualizmuskori néplapok próbáltak meg folytatni. Mint ahogyan a Szüretentöredék 51. sora („Király, hon és nép legyen egy darab") némileg korszerűsítve őrizgette annak a reformkori érdekegyesítésnek népfogalmát, amely erkölcsi alapon, a polgárosodás programja szerint akart nemzetet alkotni, túllépve a társadalmi osztályhatárokon és korlátokon. A költői és a színi hatás egységének elve segítette Mikszáthot a kortárs drámairodalomban való eligazodásban. (Személyes, baráti kapcsolat Tóth Edéhez és Csiky Gergelyhez fűzte közülük.) Csikyre már újromantikus korszakában felfigyelt; Az ellenállhatatlan szegedi bemutatójáról írt kritikája szerint a verses drámából „klasszikus légkör tiszta, nemes áramlata csapkod felénk..." ' A bírálat név szerint vitatkozott Gyulai Pállal, akivel nemcsak a Jókai-megítélésben állt ellentétes oldalon, hanem elutasította az újromantikusok elleni fellépését, bírálatát a díjnyertes pályázati vígjátékról, és Mikszáth, úgy tűnik, már értesült Gyulai emlékbeszédéről is Szigligeti fölött a Kisfaludy Társaságban (1879. február 9.), amelyet az kitűnő alkalomnak érzett, hogy éket verjen Szigligeti öröksége és a nemzetietlennek titulált újromantikusok közé - holott Csikyt is Szigligeti fedezte fel a színpad számára -, érvelésébe bevonva az 1877-es, Reviczky Gyula ellen folyt, ún. kozmopolita-vitát. (Megjegyzendő, hogy Reviczky szintén a fiatal Mikszáth baráti köréhez tartozott.) 1880. január 29-én, hat nappal a budapesti ősbemutató után, Mikszáth már A proletárok szegedi bemutatóját sürgette, és a március 3-i premiert „ünnep"-nek nevezte. A Stomfay-család ősbemutatója kapcsán 1882-ben leszögezte, hogy Csikyt tartja az „egyetlen produktív színműírónak". Másnapi, Pesti Hírlap-beli „csevegésében" ezt meg is magyarázta: csiszolt technikájával Csiky egyedül képes ellensúlyozni a Nemzeti Színház zömmel francia,,jól megcsinált darabokból" álló repertoárját. Az igazi kihívást azonban a francia naturalizmus és annak esetleges hazai, színpadi megjelenése jelentette Mikszáth számára. Emile Zolával ő is úgy volt, mint Csiky Gergely: nem óhajtotta ábrázolásmódját átvenni, hiszen az nélkülözte az igényelt költőiséget, ugyanakkor erős hatása alól nem vonhatta ki magát. Ezért álláspontja némileg ellentmondásos: 1881-ben, a népszínmű hanyatlásáról elmélkedve, Zolával szinte ijesztgette a színházlátogatókat: „Jön az Assomoir, meg a Nana!" Kedvelt szerzőjét, Csikyt azonban a Népszínházba is követte, amikor ott vállalták fel a Szép leányok с darab bemutatását (1882. május 4.). Csiky e legkeményebb darabjában az erőltetett heppiend tragikus életutakat oldott fel: a szép tanítókisasszonyok közül Lina a züllést, a prostituálódást választotta; Terka erényes maradt, ám kilátástalan élete mármár az öngyilkosságig vezetett. Csiky itt olyan témát választott, amelynek Vörösmarty Ledérjétől Petőfi Panyó Panniján és Arany Szőke Panniján át Reviczky perdita-ciklusáig nagy és folyamatos hazai ábrázolási hagyománya volt, ám biedermeier vagy romantikus zománccal megnemesítve. Ilyen következetességgel legutóbb színpadon ezt az erkölcsi kérdést Szigligeti Ede vizsgálta-ábrázolta A lelenc с népdrámájában (1863), amelyet egyébként a Nem103