Mikszáth és a századvég-századelő prózája. Balassagyarmat, 1987.október 1-3. (Discussiones Neogradienses 6. - konferencia kötet. Salgótarján, 1989)

Széles Klára: Mikszáth Kálmán és a múlt századi novellisztika

Széles Klára MIKSZÁTH KÁLMÁN ÉS A MÚLT SZÁZADI NOVELLISZTIKA (Motívum és novella-elemzés) I. Fordulat a magyar novella történetében Számontartjuk, hogy a múlt század második felében jelentős változáson ment át a magyar novella. Az utóbbi időben különösen megnövekedett érdeklődéssel fordulunk azok felé az írók felé, akik erjesztői és megvalósítói voltak ennek az átalakulásnak. Érdeklődésünkannál inkább jogos, mivel hosszú ideig mostohán bánt velük az irodalomtörténeti tudat és könyvkiadás. Már-már az elfeledés veszélye fenyegette ezeket az értékes életműveket. A fordulatról, s ezekről az egyre rangosabb helyen számontartott írókról a közelmúltban egyre többet hallhatunk, egyre több és értékesebb tanulmányt olvashatunk

1

. Itt, most, csupán utalok a változás egészére, a szerzők teljes sorára, — leszűrve a fentemlített kutatások tanulságait. Más oldalról, más módszerrel próbálkozom. Célom az, hogy az egyedi mű szerkezete és az irodalomtörténeti folyamat lényege összefüggését, ennek egyik lehetséges megvilágítási módját keressem. Mikszáth-évfordulóra jöttünk össze, s látszólag talán ünneprontó gesztus az, hogy Mikszáth és novellái — a vázolt szemszögből — csupán mint viszonyítási pontok szerepelnek, hogy nem Mikszáthot és legjobb novelláit méltatom, hanem éppen a tőle elütő, a hozzá képest egészen más utat egyengető írók, novellák útját. Mikszáthot mondtam, de említhetem Tolnai Lajost is ugyanebben a szerepkörben. Első pillantásra lehet, hogy furcsán hangzik, hiszen szembetűnőbb kettejük különbsége. Maga Mikszáth így látta a nála tíz évvel fiatalabb pályatárs írásait: „Kietlen, hitvány világ az övé, mély keserűséggel tölt el a benne található bűnök és aljasságok miatt. Sehol egy oázis, egy nyugvópont, ahol a hánykódó lélek pihenést találhatna."

2 Etekintetben szinte homlokegyenest ellentétben áll Mikszáthtal. Mégis, abban hasonlóak, hogy mindkettejük elbeszélésmódját, szerkesztését meghaladja az utánuk jövő író-nemzedék java. Abban a korban vagyunk, — a kiegyezés és a körülötte lévő évek alapvető fordulatáról van szó —, amikor Bori Imre találó jellemzése szerint az eszmék teljes értékváltása megy végbe; a haza, a hazafiság ideáljai kiüresednek, s helyükbe társadalmi és nemzetgazdászi megfontolások lépnek; eszményítés helyébe valóságigény, művészetben látszat és valóság ellentéte kerül előtérbe.

3 Ebben az időszakban történik a Mikszáth- illetve Tolnai Lajos-féle novellatípus átváltozása. E folyamat követéséhez, kiindulásként jó nézőpontot kínál például Németh László Tolnai Lajos-jellemzése. Úgy látja — akár később Németh G. Béla

4 —, hogy Tolnait a „harag", az „indulat" vezérli, amely „felér egy közepes pszichológiával" és: „Amikor a legnagyobbak elnémultak a változás előtt vagy megalkudtak vele. Tolnai óriási igazságszeretetével, majdnem öngyilkos elszánással követi; azt merném mondani, a változás lófarkára kötve töreti össze magát"

5 Ez az „összetöretés" az író összetöretése. Kikiáltódik az igazság, de azon az áron, hogy ez a harag, ez az indulat: a felháborodás, igazságszeretet maga alá gyűri a művet, a tárgyiasítás maradandó művésziségét. A novellák sokszor már pamflethez közelednek (Éhes a haza! stb.). Németh László metaforája jó kiindulópont a jelzett műfajváltozás megvalósítóinak, a modernizálódó novellák íróinak megközelítéséhez. Az idézett jellemzés fordítottját mondhatjuk el róluk: Haragjaikat, indulataikat alárendelik a pszichológiának, s nem a „változás lófarkára 56