Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Kerényi Ferenc: Teleki László „Kegyenc”-e és színháztörténetének néhány tanulsága

osztás átmeneti jellege: a Júlia szerepét 23 éve őrző Jászai, a címszerepet 11 éve alakító Szacsvay mellett Gabányi Árpád, a kiváló, idősebb karakterszínész nem boldogult Héraclès tévesen ráosztott intrikus-szerepével. Ugyanakkor epizódban (mint 1. római polgár) Rózsahegyi Kálmánt is — a sajtó által dicsért alakítással — a szereplők sorában találjuk. Fennmaradt viszont Ivánfi Jenő rendezőpéldánya, amely az 1913. május 16-i bemutatóra készült, már a hajdani Népszínház épületének színpadára.

31 Ivánfi kétféleképpen igyekezett XX. századivá tenni a drámát. Társalgásivá oldotta Teleki szövegének megmaradt romantikáját, rengeteg kisebb-nagyobb javítással. A szándékolt köznapiságra törekvésre azt a dialógusrészietet idézzük, amikor all. felvonásban az udvaroncok felkeresik Petroniust otthonában: „Avenarius: Részvétünket jöttünk jelenteni. Részvétünket jöttünk kifejezni. Caustinus: És kifejezni, mily bosszankodást És azt, hogy mennyire fölháborított bennünket, gerjesztett bennünk, a mi rajtad ami rajtad és házadon esett. s házadon történt. Julianus: Egyszersmind szolgálatainkat És felajánljuk neked szolgálatainkat. is ajánlani." Rendezőként Ivánfi nagyon sok részletinstrukciót rögzített és határozottan „túlmozgatta" az előadást. Az eddig végigkísért monológ-részlet rendezői instrukciói például a következők: „Becsületemre mondoml oly dicső játékot adok mulatságul Rómának, a milyet még nem látott: a nézők belei fordulnak helyökből! leül az asztalhoz Szökdelni, keringni fog egy fejdelem egész hatalmával és dicsőségével, míg elszédül és föláll összerogy. Oly játékot, hogy borzasztó meseként regélje azt egymásnak az utókor, hosszú, viharos esetéken." visszaül Az eredeti rendezői látásmód nélküli, az előadás korrekt levezetésére törekvő Ivánfi (változatlanul eljátszotta Valentinianus szerepét is) érthetően nem tudta sikerre vinni a Kegyencet: még két előadás következett, május 18-án és 21-én. A XX. század jobbára ismét a színészi játékban jelentkezett. Ekkor lépett először a Nemzeti színpadára Kürti József, mellette Palladiust újra Beregi Oszkár alakította. Két színész, akik a Thália Társaság után immár sikerrel járták meg Max Reinhardt műhelyét is. Miközben a ,,Nemzeti Színház mint a klasszicizmus hivatott ápolója" szerepelt a finomabb megfogalmazású és konzervatívabb kritikákban, a Népszava cikkírója, p. j. (=Pogány József) élesebben fogalmazott: „Mintha dilettánsok és vidéki színészek játszottak volna egyetlen igaz és becsületes művész mellett. Hörgő színészek és éneklő komédiások között Kürti igazi kemény férfi volt."

32 A Magyar Színházból átszerződött Kürti esetében szinte minden bírálója felemlíti korábbi nagy sikereit: Az apa főszerepét (Strindberg) a Thália várszínházi előadásában (1905), az Oedipus király címszerepét a Reinhardt rendezte budapesti, cirkuszi környezetben megvalósított előadásból (1911) és a Magyar Színház nagy sikerét, Attilát Bánffy Miklós A nagyúr с drámájában (1912). Szépbeszédét, értelmes szerepépítését dicsérték, amelynek színészalkata adott hitelt. Pogányhoz hasonlóan idézte fel alakítását Bálint Lajos, a Thália Társaság alapító tagja és hajdani titkára: ,,Ezt az érdekes, de többszörösen kusza hőst sikerült monumentálissá tennie és egyben, amennyire lehetséges, magában az alakban egységet teremtenie. (...) a hagyományos régi nemzeti színházi stílussal szemben az új színjátszásnak egyik legnehezebb kérdését oldotta meg; a súlyos, tragikus hős megjelenését..."

33 87