Hagyomány és ismeretközlés. Salgótarján, 1986. november 14-15. (Discussiones Neogradienses 5. - konferencia kötet. Salgótarján, 1988)

Kristó Nagy István: Irodalom, irodalomtörténet és kritika a Magyar Rádióban

Az eredeti, vagy mikrofonra, képernyőre átdolgozott művek mellett ott van az ismeretterjesztő, értékelő kritikai adások légiója, átfogó nagy irodalomtudományi — sőt művelődéstörténeti sorozatoktól, mint Hegedűs Géza évek óta folytatott irodalomtörténeti ciklusa, a Világablak, A magyar széppróza századai-n át a Modern írók portréi-щ. És ehhez kapcsolódnak az évfordulós adások, meg a frissen megjelent könyveket értékelő Könyvszemlék és a Kritikusok fóruma adásai, amelyek minden tekintetben (bocsánat a léha reklámszóért, de van ilyen:) igényesek, épp ezért nem a tömegeknek szólnak. Van persze népszerű könyvismertetés is, s nem annyira az Esti magazin előtt naponta elhangzó szűkszavú Könyvújdonságok hirdetésére gondolok, mint inkább Takács Margit reggeli könyvszemléjére, amely egy megnyerő személyiség bravúros teljesítménye. Másfél évtized múltán is „bírja szusszal", színnel, hiteles információval, megannyi kedvcsináló hang-gesztussal. Több ilyen kellene —de hol az irodalmár rajta kívül, aki erre képes? Mindez együtt ismétlem: szellemi életünk legnagyobb műhelyének produktuma. És itt egy percre hadd hívom segítségül a bármily unalmas, de hitelessége okán megkerülhetetlen statisztikát: csak ennek révén válik világossá: „mit üzen a rádió" az irodalommal s az irodalomról (utóbbin értve az irodalomtörténeti ismeretterjesztést és a kritikai tevékenységet). A Rádió Irodalmi Főosztálya által produkált összműsoridő a három adó adásidejének mindössze 5 %-a, ám ez évente 62 000 perc. Ez több mint harmincezer szabvány gépelt oldalnak felel meg, ami hozzávetőlegesen 1400 ív (egy íven 40 000 betűhelyet értve). Ha kinyomtatnák, ebből tehát 70 tekintélyes, húszíves kötet keletkezne s ez önmagában fölveti, hogy nem kellene-e a rádióban elhangzó saját, új publikációk legjavát folyóirat alakjában megjelentetni: legtekintélyesebb irodalmi-kritikai orgánumunk lenne ez, mint ahogy már majd ötven évvel ezelőtt ilyen volt az angol rádió Listener c. lapja. Akár a Jel-Kép című folyóirat bővítésével, jellegének részleges megváltoztatásával, illetve profiljának átalakításával. Mert ennek az óriási anyagnak jórésze egyszerűen veszendőbe megy, csak töredéke bukkan fel később ilyen vagy olyan tanulmánygyűjteményben. Pedig épp a rádió friss kritikai reagálása ez, amire nagyon nagy szükség lenne. A fenti kézirat- illetve könyv-formára való lebontás saját, nem feltétlenül szakszerű statisztikám, de nagyságrendi tévedés aligha lehet. Folytassuk azonban még egy kissé a hiteles rádióstatisztika, a már említett hatvankétezer percnyi irodalmi adás elemzését az Irodalmi Főosztály kitűnő főszerkesztője, Dorogi Zsigmond által rendelkezésemre bocsátott további adatok alapján: Az irodalmi adások 55—60 %-a mai magyar irodalom —jórészt ideértve még a nemrégiben eltávozottakat, Nagy Lászlót vagy Örkényt is. 20 % a klasszikus irodalom, mintegy 25 % jut a külföldi irodalomnak, klasszikusnak és mainak. Másféle bontásban: 25 % dráma, illetve prózai művek adaptációja ideértve a folytatásos regényeket is stb. További 10 % a változatlanul közvetített olyan mű, amely nem kívánt dramatizálást, rádiós átdolgozást; mintegy 15 % a különféle összeállítás (többnyire vers) s 5 % a kísérő szöveg nélkül adott vers. Az összes adásnak jóval több mint fele tehát műveket nyújt. 8—10 % a különféle vitaműsor, alkotói pályákról vagy művekről folytatott beszélgetés, mint Kabdebó Lóránt műsorai, a TIT és az Irodalomtörténeti Intézetnek a Kossuth Klubban folytatott vitái, Varga Lajos Márton mind népszerűbb félórás szombati összeállítása, a Mindennapi irodalmunk, amely a legfrisebb irodalmi, sőt irodalompolitikai aktualitásokkal néz szembe, az irodalomban már tájékozott olvasó nézőpontjából. Aztán itt van a minden kedden reggel elhangzó és vasárnap esténként ismételt, többnyire egy-egy témát körüljáró Társalgó, Filippinyi Éva, Kulcsár Katalin, Liptay Katalin és Sumonyi Papp Zoltán egymást váltó másfél órás műsora, melyben a beszélgetéseket mindegyre művek fölidézése kapcsolja az irodalom élő áramába. Kár, hogy néha túlságosan sokan vesznek részt a vitában és már csak egymás iránti udvariasságból sem képesek álláspontjukat kifejteni. Kevesebb tán több lenne, de ezt a műsort így is mindig vagy félmillió ember hallgatja! 114