Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

N. Kiss István: A felszabadító háború és a parasztság teherviselése (A termelési és népesedési mutatók alakulása)

A 15 éves háború időszakában, majd a 17. század derekán megfigyelhető jelentős viszszaesés mellett a 16. század 50-es, 70-es éveinek családonkénti 8—10 mázsás átlaghozama 1707re, a közbeeső hullámzás után, csaknem újra elérte (9,3 q) a 16. századi szintet. Ennek a menynyiségnek jelentős része nem maradt meg a jobbágygazdaságokban. A vetőmag (25 %), az adó (20 %) és az arató-cséplő rész (30 %) a fent jelzett készlet háromnegyedét tette ki. A kis- és középparasztok zöme természetesen az aratást és a cséplést maga végezte el, de a nagyparaszti gazdaságok már nem tudták elkerülni a részes munkások és napszámosok munkába állítását. Ha az urbáriumokban és más elszámolásokban előforduló praebenda, azaz uradalmi ellátás jegyzékekből indulunk ki, azt tapasztaljuk, hogy a magyarországi fejenkénti kenyérgabona fogyasztás (175 I.) alacsonyabb volt, mint az európai feltételezett szint (250 I.) és átlagosan évi 112 kg-ra rúgott. Levonva a vetőmagot, az egy főre eső kenyérgabona készlet,

29 természetesen az adókra és termelési költségekre jutó résszel együtt, a következőképpen alakult: Kenyérgabona készlet (vetőmag nélkül) 1550—1787 fejenként kg-ban 1550 168 1570 138 1585 117 1600 107 1659 69 1664 77 1707 156 1707 (nobile«) 384 1708 123 A teljes kenyérgabona termést és valamennyi fogyasztót figyelembe véve a fejenkénti átlag, a 17. század 60-as éveinek kivételével, bőven fedezte a népesség kenyérellátását. Igaz viszont, hogy a tized, kilenced, részes aratás és cséplés címén kifizetett gabonamennyiség nem került kivitelre, az országban maradt. Alapvető szerepe abban állott, hogy szabályozta a rendelkezésre álló gabonakészletek birtoklási viszonyait, elősegítette a lehetséges árugabona összpontosulását a Királyi Kamara, a nemesek és a gazdaparasztok csűrjeibe. Ezekből a készletekből egyenlítették ki a tetemes belső piac szükségletét, amelyet részben a végvári katonaság és az országban vonuló seregek, részben a gabonát nem termelő népesség támasztott. A 16. században átlagosan a parasztság 35,6 százaléka, a 17. században 34,9 százaléka és 1707-ben 49,8 százaléka nem foglalkozott kenyérgabona termesztéssel! E kiterjedt és állandó belső piacot jól ellátták, bár az áruforgalom zöme nem pénzben bonyolódott le, hiszen a 18. század végéig a kenyérgabonát adóba adták, munkabérre fordították, vagy közvetlen termékcsereként adták-vették a piacon. Van azonban a kenyérgabona termelésnek egy másik ága is, amelyről statisztikailag értékesíthető adatok sajnos nem maradtak ránk. A félszabad és szabad paraszti földeken*

0 (vásárolt, zálogolt, bérelt adómentes föld, adókedvezményes telekrész stb.) a gabonatermelést adóteher nélkül, sokkal előnyösebb feltételek között űzhették. A Muraközi uradalom 3.000 jobbágygazdaságában pl. 1720-ban minden 1 hektár úrbéres földre átlagosan 0,6 hektár valamilyen szempontból kedvezményes, bérelt stb. földterület jutott!