Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

N. Kiss István: A felszabadító háború és a parasztság teherviselése (A termelési és népesedési mutatók alakulása)

A 17. század utolsó harmadában felmért népesség 1706-ra — a portális adókimutatás alapján — jelentékenyen visszaesett, de ezt, az 1707. évi Rákóczi-féle pontos és mindenre kiterjedő összeírás szerint, nem lehet igazolni. A Rákódzi összeírás adatai nyomán a királyi Magyarországon 1707-ben valamivel magasabb volt a népsűrűség, mint a 17. században. Az a hatalmas rend, amelyet az utolsó kuruc években a hadszíntér kiterjedése és a pestis vágott az országrész lakosságában, élesen megjelenik az 1715/1720-as felvételekben. A töröktől felszabadított és a volt királyi Magyarország népessége, ha a ténylegesen számbavett lakosságból indulunk ki —ti. az 1,7 millió helyett 1,0 millió — kb. 42 százalékos veszteséget szenvedett. Amennyiben azonban az Acsádytól eszközölt kiegészítő jellegű növelést figyelembe vesszük, úgy kb. ugyanakkora népességvolument kapunk, mint 1707-ben. Van azonban ebben az értékelésben egy erősen vitatható módszer; Acsády számításai során a reálisan összeírt, illetve kiegészített adatoknál csak az adózó családok számát ismerte, a lélekszámot a 6,29-es családi szorzószám alkalmazásával kapta meg. A kuruckori adóösszeírásokból azonban csak a 4,5 fős családi szorzószám igazolható.

17 Ha az 1720-ra meghatározott família-számot 4,5 szorzóval számítjuk, akkor a királyi Magyarországban csak 0,47 milliós összeírt, a kiegészítéssel együtt 0,74 milliós népesség-értéket kapunk, így az 1720. évi össznépesség már csak 1,4 milliót tenne ki, ami a közbeeső 13 év alatt 300 ezer fős népességcsökkenést jelez. A kuruckori átlagos családlétszám használatával kimutathatjuk azt az országosan kb. 18—20 százalékos veszteséget, ami a Rákóczi korszak végén a népességszám alakulását minimo calculo jellemezte. Az 1707-ben még 9,7 fős km

2-enkénti átlagos népsűrűség 1720-ra, a 4,5-es szorzószámot használva, az összeírt famíliák szerint 5,0, de a kiegészített família-volumen szerint is csak 7,9 főt tett ki. A 16. századtól a 18. század elejéig terjedő időszakban a magyar népességszám rendkívül alacsony és az állandó jellegű háborúk és járványok hatására erősen hullámzik. Bár azt nem lehet állítani, hogy ez a jelentés egyedülálló Európában, de az biztos, hogy a magyarországi demográfiai mozgást tartósan negatív tényezők határozták meg. Nálunk elképzelhetetlenek az olyan példák, mint a francia Chartres-i egyházmegyében, ahol az 1250-ben megállapított 8,7 fős négyzetkilométerenkénti népsűrűség még 1851-ben is változatlan szintű maradt.

18 Vizsgáljuk meg, hogy a dolgozó és adózó népesség tömegének fentebb elemzett apadása miként jelentkezett az ország különböző vidékein fekvő régiók egyidejű konkrét adataiban. A Muraközi-uradalom Nyugat-Magyarországon a horvát és osztrák határ mentén feküdt és a maga 882 km

2-es nagyságával Zala megye legdélibb járását alkotta. Népsűrűsége jóval meghaladta a 17. századból ismert átlagot (10,5 fő), mert 1638-ban egy km

2-re 18,5, 1692-ben 9,9 és 1720-ban kb. 14 fő lakos esett.

19 A 17. század derekára jellemző népsűrűségi mutatószám 1692-ben 46 százalékkal és 1720-ban 25 százalékkal lett kisebb. Erősen visszaesett az egy jobbágygazdaságra eső átlagos földterület nagysága is: 0,29 egész telekről 0,21-re csökkent. (Egy egész telek itt 32 horvát jugerum azaz 23 hektár volt.) Egyidejűleg nőtt a Muraközi-uradalom parasztjai között a (telki) föld-nélküli jobbágycsoport aránya is. Az uradalom népességének összlétszáma családok szerint a következőképpen alakult: időpont uradalmi zálogba adott jobbágy 1638 1353 2000 1672 1428 1253 1692 1211 547 1720 2033 450 nemes, pap összesen 264 3617 240 2921 251 1959 205 2688