Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Heckenast Gusztáv: Magyarország bányászata és ipara a XVII. század végén

Az ország Különböző foglalkozású kézműveseinek összlétszámára vonatkozólag sem adat, sem egykorú becslés nem áll rendelkezésünkre. A vaskohászat és a puska készítés területéről vett, hipotetikus értékű számítások mindenesetre arra figyelmeztetnek, hogy mai fogalmaink szerint igen alacsony létszámokra kell gondolnunk. Bánkuti Imre egy még kéziratban lévő munkájában megalapozottnak tűnő forrásimpressziók alapján az ország kézműveseinek számát a XVIII. század első évtizedében mintegy 5—6000-re tette; ha figyelembe vesszük, hogy Hörnigk az 1670-es években az osztrák és cseh tartományok adófizetésreképes mesterembereinek számát 82.000-re becsülte, vagy hogy Párizsban a XVII. század végén mintegy 12.000 mester és 60.000 kézműveslegény dolgozott, a nagyságrend reálisnak látszik. Hazai iparosaink nagyrésze céhes keretek között tevékenykedett, de gyakran nem kéz- » műves foglalkozásából, vagy nem csak abból, hanem mezőgazdasági munkából, szőlője megműveléséből élt meg. A bányapolgárok számára is nemegyszer fontosabb volt a bormérésből, mint a bányaművelésből származó !„ He!. A vashámoroknak szinte állandó tartozéka a tehéntartásra ч szolgáló rét, s a kecsketartást az erdők védelmében tilalmazó, sűrűn ismételt kamarai rendeletek arról is tanúskodnak, hogy a bánya- és kohómunkások tőlük telhetőleg kétlakiságra törekedtek. Mindez azt mutatja, hogy Magyarország az ekkor még iparilag fejletlen osztrák és cseh tartományokhoz képest is elmaradott állapotban volt. Ilyen körülmények között a korábbiakhoz képest szinte az egyetlen változás a céhszerveződés spontán megindulása volt a török alól felszabadult területek városaiban. 1700-ig Budán 19, Székesfehérváron 16, Pesten 14, Pécsett 11, Esztergomban 10, Ráckevén 9, Szentendrén 7, Vácott 5 céh alakult. Ha az odatelepedett kézműveseknek nem volt rá pénzük, hogy a királytól kérjenek céhprivilégiumot, valamelyik nyugat- vagy észak-magyarországi céh céhlevelét vették át. így a helyi hagyományokkal még nem rendelkező testületek vagy a céhlevelét kölcsönző anyacéh, vagy a király által — osztrák mintára — egy, a szakma főcéhévé megtett pozsonyi, esetleg budai céh irányítása és felügyelete alá kerültek. Az újonnan benépesülő volt török területen jó ideig még csak a középkorból hagyományozódott iparszervezeti formák támadtak fel újra, az ország más részeihez viszonyítva kezdetlegesebb színvonalon. Az ország termelőerőinek adott állapotában az iparfejlesztés, a manufaktúraalapítás még a volt királyi területen vagy ' Erdélyben sem bíztatott maradandó eredményekkel. Ezért a Habsburg kormányzat a török kiűzése után nem fejlesztette Magyarország iparát, s ezt a magyar rendek sem igényelték. A XVIII. század első felének néhány hosszabb-rövidebb életű kezdeményezése után csak a század 60—70-es éveiben kezdődött meg a magyarországi iparfejlődés manufaktúra-korszaka. 82