Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Wellmann Imre: Gazdasági élet Magyarországon a töröktől megszabadító háború idején

Áz országgyűlés tárgyalásait bevezető királyi előterjesztés arra is felhívta a rendeket, hogy az új szerzemények bekebelezésével is foglalkozzanak, s a tennivalókról bizottságok kiküldése útján tegyenek javaslatokat. Ők azonban attól féltükben, hogy ebből állandó új szervek jönnek létre az országgyűlés hatáskörének csorbításával, nem mutatkoztak hajlandónak erre. Több sem kellett a bécsi udvarnak: miután így a nemesség a számára alapvető kérdéskör intézésének kidolgozását kiengedte kezéből, a császár tanácsosai felhatalmazva érezték magukat, szabadon dönteni arról, mit eredetileg is saját fejük szerint akartak véghezvinni: Magyarország új berendezésének kialakítását. Egyetlen magyar tagja sem volt a nyolc főnyi udvari albizottságnak, mily Kollonich, immár győri püspök és bíboros elnökletével, ki az 1681 -i országgyűlés végzése •lapján, de csak 1684-től fogva nem volt többé a Magyar Kamara elnöke, 1688. július 29-i legfelsőbb utasítás alapján dolgozva 1689. november 15-én terjesztette elő „Einrichtungs Werkh des Königreichs Hungarn" című terjedelmes javaslatát. Hangsúlyozottan foglalkozik a tervezet az „újszerzeményi" területtel, mely a kormány számára nagy jelentőségű jövedelemforrásnak ígérkezik. Szükség lenne mindenekelőtt rendkívül megritkult népességének gyarapítására, még pedig különösen a német örökös tartományokból jövő telepesekkel, „hogy az ország vagy legalább nagy része lassanként germanizáltassák s a rend felforgatására és nyughatatlanságra hajló magyar vér a némettel mérsékeltethessék, s természetes örökös királya iránt hűségre és szeretetre indíttathassák"; a várakban különben se legyen más, mint német. A német telepesek, akik közé hallgatólag nem-katolikusokat is be lehetne venni (de szabad vallásgyakorlat nélkül, Kollonich véleménye szerint ugyanis minden baj az eretnekségből eredt az országban); ők telküket örökjogot bíró szabad alattvalók lennének, földesúri terhektől a megtelepedéstől számított 5 évi mentességgel, míg az odatelepedő magyaroknak 3 esztendei ilyen mentesség járna, s ők örökös jobbágyok maradnának. A törvényben előírt heti 1 napi robot kevés, ennél a földesurak különben is jóval többet követelnek, legyen hát heti 3 nap általánosan. Nem helyes, hogy az országban csak magyaroknak van birtokuk, németeknek is kell juttatni. A visszafoglalt részeken régi birtokait elsősorban a katolikus egyháznak kellene visszaadni a közterhekben való részesedés vállalása fejében, ugyanakkor egy-egy plébánosnak 48, tanítónak 15 holdnyi szántóföld juthatna. Világiak is visszakaphatnák földjüket, ha kitűzendő határidőig igazolták birtokjogukat, de csak kegyelemből, hangsúlyozva ezt, s úgy, hogy hűségesküt tesznek és kötelezi к magukat adófizetésre és szállásadásra. A fennmaradó birtokokat pedig nem kellene a Kamara kezelésére bízni, mert akkor keveset jövedelmeznének (mondja a Magyar Kamara volt elnöke, akinek egyébként sincs jó véleménye arról, hogy kamarai tisztviselők milyen követeléseket támasztanak a jobbágyokkal szemben és hogyan osztják fel az adót), hanem el kellene adni azoknak, kik meg akarják vásárolni, így külföldieknek, de akár nem-nemeseknek és, kellő óvatossággal, nem-katolikusoknak is. Jó lenne a hiteleshelyek birtokjog-kimutatásait egyeztetni az országos birtok-nyilvántartást meghonosítani. Az ipar fejlesztése céljából kézműveseket is kellene betelepíteni, s arra is gondot fordítani, hogy a hazai nyersanyagok kivitele helyett az országban dolgozzák fel (például a nyersbőrt török módra), főképp olyan iparágakat támogatva, melyek termékeiért évente sok százezer tallérnyi jó pénz vándorol külföldre. Szükséges lenne a kereskedelmet is fölvirágoztatni, ami megkívánja a folyók hajózhatóvá s rajtuk a szállítás szabaddá tételét, a harmincadhivataloknak az ország belsejéből a határ mentére helyezését, a szükségtelen belső vámok eltörlését; a harmincadosok ne szabjanak önkényesen tetemes vámtételeket, viszont fényűzési cikkek behozatalát súlyos vámokkal kellene nehezíteni. A vámok egész rendszerét úgy kellene kialakítani, hogy kellő jövedelmet hajtsanak, s ugyanakkor segítsék az ország termelésének fejlődését azáltal, hogy előállított fölöslegeit a szomszéd, sőt további országokban is értékesíteni tudja, s ennek révén pénz jöjjön be külföldről. Tarthatatlan például, hogy a határon túlról behajtott szarvasmarhákért másfél millió forintnál is több megy ki évenként törőkországba, mikor hazai hízott ökörrel nemcsak az orszá56