Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

†Benczédi László: Kollonich Lipót és az „Einrichtungswerk”

Danube" című művében, Párizs, 1969. a kiváló francia történetíró, Victor Tapié egyebxént — sokoldalúan méltatva a mű pozitívumait és jelentőségét — „une phrase malencontreuse"-nak, azaz „egy szerencsétlen mondatnak" nevezi az EW germanizálásra vonatkozó tételét.) Ahhoz, hogy a magyar értékelés e tekintetben is összhangba kerüljön a nemzetközi történeti irodalom standard minősítésével, úgy vélem, nekünk is kell tennünk egy-két lépést. Egészen más a helyzet az EW erőteljesen katolizáló, másként szólva, militáns ellenre­formációs tendenciájával — ti. nézetem szerint ez, s nem a magyarellenesség a munkálat elvitat­hatatlanul legsúlyosabb tehertétele. Ahelyett, hogy itt most — idő hiányában — az EW amúgy is jobban ismert protestánsellenességét taglalnám, inkább a tervezet kevésbé ismert zsidóellenessé gére hívnám fel a figyelmet. A Compendium ebben a vonatkozásban azt ajánlja az uralkodónak, hogy „a zsidók káros szemetétől" („schädlicher Unrat deren Juden") meg kell tisztítani („rai­nigen") a királyságot, de addig is ameddig ez nem valósítható meg, legalább arra kell törekedni, hogy olyan helyekre, ahol jelenleg nincsenek, így főleg az új szerzeményű területekre ne fogad­ják be őket, s a többieket pedig, mint ahogy a rossz pénzfajtákat, „fokról-fokra ki kell irtani" („nach undt nach ausgerottet"), s addig is, ameddig ez bekövetkezik, szigorú rendet kell nekik előírni, amit ha megszegnének, s a megszegést eltitkolnák, nemcsak a bűnöst kell megbüntetni, hanem arról a helyről az egész zsidó közösséget „sine respectu dominorum terrestrium undt Interessen", azaz a földesurakra és az ő érdekeikre való tekintet nélkül az egész királyság terüle­téről ki kell tiltani („abzuschaffen"). A magyar elem Acsády által feltételezett „kiirtása" he*­lyett, íme itt bukkan hát elő az „ausrotten" kifejezés. (Zárójelben itt persze meg kell jegyezni, hogy a XX. század szörnyűségeit megélve, az „ausrotten" kifejezésnek ehelyütt nem szabad mai értelmet tulajdonítani. „Egyszerűen" kitiltásról, száműzetésről van szó, mint pl. a protestáns prédikátorok esetében.) — Egyébként az egész passzus gyűlölködő hangvétele alátámasztja Theodor Mayernak azt a következtetését, hogy az egyházi ügyekről szóló fejezet (az „ecclesias­ticum") szövegezéséből Kollonich minden bizonnyal jobban kivette a részét, mint a többiből. Mert a zsidóéilenesség, amely itt természetesen nem a magyar-, hanem a protestáns­ellenességgel fakadt azonos szellemi (ti. teológiai) gyökérzetről, kétségtelenül Kollonich em­beri-politikai arculatának egyik állandó vonása volt — gondoljunk akár (mint azt Maurer köny­véből tudjuk) pályafutása viszonylag korai szakaszára, ti. a zsidók Bécsből való 1670. évi kiűzé­sének (igaz, nem saját iniciatívából, hanem állítólag Lipót megbízásából vállalt) szószéki bujto­gatására, vagy működése későbbi szakaszában arra az engesztelhetetlen ellentétre, amely őt a hadseregszállító Oppenheimer Sámuellel szembeállította. (Ld. Szakály Ferenc Oppenheimer működésére vonatkozó fontos tanulmányát, Magyar-Zsidó Oklevéltár, XIV. 1971.). De gondol­hatunk akár a magyar kamarához intézett egyik 1682 júniusi kiadatlan levelére is (OL. E. 41. Litterae ad cameram exaratae, 1682. jun. 14, nro 1682/179), amelyben egy zsidó kereskedő contrabandumában, tehát áruelkobzási ügyében azzal a kijelentéssel tagadta meg a büntetés mérséklését, hogy úgymond, „nem szokásom semmit a zsidók kedvére tenni, mert a zsidók azok zsidók, amely elnevezés az összes semmirekelők gyülekezetét foglalja magába" („nihil in favorem Judaeorum resolvere soleo, Judaei enim Judaei sunt, sub quo nomine universitas nequissimorum omnium continetur"). Ki ne ismerne rá ebben a levélrészletben is az EW szerző­jének sötéten kavargó indulataira?! Emlékezetes, hogy Szekfű Gyula annak idején a Magyar Történet-ben elismerőleg írt Kollonich pénzügyi érzékéről - amire csakugyan fel lehet vonultatni nyomós történeti bizonyí­tékokat, hogy itt példaként csupán a Bécs török elleni 1683. évi védelmében kifejtett tevékeny­ségére utaljak; Ezzel szemben az újabb történeti irodalomban korábban említett tanulmányában Wellmann Imre kritikailag tette szóvá - legalábbis az EW viszonylatában -a pénzügyi nagyvo­nalúság hiányát, s a beruházásoktól visszariadó kicsinyes takarékoskodást. Ezzel hozta kapcso­157

Next

/
Oldalképek
Tartalom