Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Miskolczy Ambrus: Teleki László szereplése a reformkori Erdély politikai életében

tétlennek látszó törvényes szabályozására. A konzervatívok meg is jelentek a színen és a törvényhatósági közgyűléseken a kisnemeseket többhelyt szembefordították az ellenzékkel, amely most már a tisztválasztás körüli szabálytalanságok és törvénytelenségek szóvátételével sem tudott agitálni. Fogaras vidéken is végül elfogadta a közgyűlések többsége, hogy a tisztségekre (a vallási arányok betartásával) a főkapitány úgy kandidáljon három személyt, mint a földesúr, amikor falubíró választásra jelöl, hogy azok közül válasszanak egyet. Mit élhetett át közben az a Teleki László, aki a minap még azzal bíztatta bátyját, hogy vállalja el a gubernátorságot, mert „sehol sem leend oly független állásod mint itt, és tehát sehol sem fogsz annyi jót tehetni mint" Erdélyben.

87 Miben reménykedhetett az a Teleki László, aki a minap még az erdélyi gyengeségről szólva azt hangsúlyozta, hogy „nem elég egy országnak törvényekkel, nem elég törvényhozó testülettel bírnia, hanem hogy azon ország élhessen népre, tömegre és közszellemre is van szükség, mely azt védeni elég erős legyen."

87 Akkor még azt hitte, hogy a gyengeség tudatosításának katartikus hatása lehet. 1846-ban már annyira reménytelennek látja a helyzetét Erdélyben, hogy hiába kéri Wesselényi Miklós vállaljon Közép-Szolnokban követséget. Igaz — válaszolja Teleki Kolozsvárról — Magyarországon „is hasonló helyzetben van pártunk — egy különbséggel még is — azzal, hogy ott közös erőfeszítéssel még lehetséges politicai életet; alkotványos valóságot kivívni — itt nincs kétség — lehetetlen!"

88 Mert Magyarországon az 1840-es évek derekán az ellenzék ugyan célkitűzéseihez képest keveset léphetett előre a diétán, de a társadalmat az egyleti élet meghonosításával sikerült mozgásba hozni. Hogy ebben Teleki László oly nagy szerepet vállalt, miközben az ellenzék irányítói és hangadó tekintélyei közé emelkedett, az talán erdélyi tapasztalataival is magyarázható. Látnia kellett, hogy a bürokratikus abszolutizmus akkor sem enged, ha politikája katasztrófa politika. Teleki reformkori „politikusi neveltetés" — hogy az ő kifejezésével éljünk — mégsem csak az erdélyi és a magyarországi tapasztalatok birtokában ért véget. Reveláció erejével hatottak reá is az 1846-ig galíciai fejlemények, bár már az 1841—3-i kolozsvári diétán ő is figyelmeztetett arra, hogy a kormány a parasztvédelem külsőségeivel akarja az ellenzék helyzetét gyengíteni. Most viszont már ez irányban sem lehettek illúziói, hogy a rendszer önmagához következetes. „A lengyel háborúnak — írja bátyjának — végét előre lehetett látni — mert mit tehetnek ők szegények három roppant hatalommal szemben? — lehetetlen, hogy míg Európa statusviszonyai tetemesen nem változnak meg, elnyomattatás ne legyen minden törekvéseik végeredménye. Hanem, hogy az austriai annyira conservatív annyira aristocraticus kormány, melynek 300 000-re megyén fegyveres ereje, szükségesnek lássa önmaga existentiájának alap elveit teljesen megtagadni elannyira, hogy maroknyi insurgensek ellenében a legveszélyesebb, legsubversivebb, legrevolutionariusabb módhoz nyúljón s a birtoktalant föllázítsa a birtokos, a parasztot a földesura ellen — azt mégis talán előre nem lehetett látni. Ez tanulságul'szolgálhat mindnyájunknak bármi párthoz tartozunk."

89 Tudjuk, tanulságul is szolgált: kinek-kinek a maga mértéke szerint. Az újjászerveződő konzervatívokat hatalmi céljaik még kíméletlenebb érvényesítésére ösztönözte. Először Erdélyben akarták visszaszorítani az ellenzéket, mely addig „erkölcsi fölényével" uralta a diétákat. Az 1846/7-i országgyűlésen viszont — mint előrelátható volt — súlyos vereséget szenvedett. Jósika Samu erdélyi kancellár úgy lett Metternich egyik bizalmasa „a magyar ügyekben", hogy Erdélyben az uralkodói akarat egyik hordozójaként tudta magát feltüntetni, Bécsben pedig Erdély konszolidálásával szilárdította meg helyzetét. Példátlan ravaszsággal a nemességnek szűken értelmezett és rosszul felfogott osztályérdekeire játszott. Az ő irányítása alatt álló konzervatív tábor a liberálisoknak a társadalmi méltányosságot érvényesíteni akaró politikájával szemben a paraszti földhasználati viszonyt olyan egyoldalúan szabályozta, hogy bár az erről szóló úrbéri törvény nem lépett életbe, mégis sokan ennek a politikának is tulajdonították az 1848-i tragikus eseményeket, amelyek sok vonatkozásban a „galíciai dráma" forgatókönyve szerint peregtek. 77