Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Miskolczy Ambrus: Teleki László szereplése a reformkori Erdély politikai életében
Az erdélyi reformmozgalom kibontakozása. Teleki László politikai pályájának kezdetei és első eredményei (1834—1841) Az erdélyi reformmozgalom ugyan a magyarországi szerves része volt, de attól el is különült: az erdélyi regionális fejlődés és a politikai intézményrendszer különbségeinek megfelelően. 47 Erdélyben erősebben érvényesültek a kelet-európai elmaradottság visszahúzó erői. A polgárság szerepét játszani képes „középnemesi" réteg gyengébb volt mint Magyarországon. Az arisztokrácia állt a reformmozgalom élére, de ez korántsem volt olyan erős mint a magyarországi, ereje inkább nyitottságában rejlett, abban, hogy szerteágazó rokoni szálak kapcsolták a köznemességhez. A rendi érdekképviseleti szervek autonómiája is gyengébb volt, jobban függtek a központi hatalomtól, illetve a birodalmi vezetéstől, amely a maga részéről a társadalmi és a nemzetiségi polarizációt is felhasználta a liberális törekvések sakkbantartására. Ezért az erdélyi reformmozgalom stratégiájának és taktikájának kidolgozásában fő szerepet játszó báró Wesselényi Miklós, aki a pozsonyi országgyűlési ellenzék élén országos tekintélyre tett szert, az ugyancsak országszerte elismert jogtudós-polihisztor Szász Károly, nagyenyedi kollégiumi tanár, és báró Kemény Dénes, az erdélyi diétái és megyei politikai élet jellegzetes alakja az ún. sérelmi ellenzékiséget állították előtérbe. A Diploma Leopoldinumban is biztosított rendi alkotmány visszaállítását, illetve a rajta esett sérelmek orvoslásáttűzték ki célként. A rendi alkotmányosság erősítésével akarták megszilárdítani a polgári átalakulás feltételeit. Hagyományőrző szerepben léptek fel úgy, hogy a feudális alkotmányosságot rögtön átértelmezték és a történeti folytonosság élményének tudatában a jobbágyfelszabadítást célzó jogkiterjesztő politikával kezdték, illetve próbálták kieszközölni a nagy változást. Az erdélyi nagyfejedelemség fontos szerepet kapott a Habsburg monarchia felépítésének átalakulását óhatatlanul felvető küzdelmekben. A birodalmi vezetés számára Erdély a maga különállásával és katonai határőrvidékével jó eszköz volt Magyarország kézbentartására és ezt a magyar hegemónia veszélyével indokolták. A magyar reformmozgalom a birodalmi keretek szorításából a két tartomány, illetve testvér haza állami egységének megvalósításával próbált kitörni. A programként hangoztatott unió a kor nemzeti egységtörekvéseinek vonulataiba illeszkedett. Azt a súlyos ellentmondást hordozta magában, hogy magyar nemzeti államot akart olyan soknemzetiségű közegben, amelyben már nyelvi-nemzeti törekvések jelentkezése is törvényszerűnek bizonyult, ugyanakkor a lakosság egészének érdekeit és a régió fejlődésének egészét előmozdító polgári átalakulásért szállt síkra. Az 1830-as évek elején rendkívül látványosan bontakozott ki az erdélyi reformmozgalom. Az addig csendes magyar és székely törvényhatósági gyűlések — olykor több ezer résztvevővel — egyértelműen a rendi alkotmányosság tiszteletben tartását kezdték követelni. Bécsnek a kormányszervek fölött rendelkező teljhatalmú királyi biztost kellett küldenie. Először Vlasits Ferenc horvát bánt, aztán az uralkodóházból származó Estei Ferdinánd főherceget, aki az időközben összehívott 1834/35. évi diétát ellenzéki magatartása miatt az uralkodó nevében feloszlatta, a törvényhatósági életet felfüggesztette és szorgosan munkálkodott a Metternich által irányított megtorlásban, amelynek során perekkel és eljárásokkal akartak „rendet" teremteni és mindezt Wesselényi kettős, erdélyi és magyarországi perbefogásával kezdték. Teleki László közelről figyelhette a fejleményeket. Messzemenően együttérezhetett Wesselényivel, akit később még a liberálisok közül is többen hibáztattak azért, hogy következetes és radikális magatartásával ő provokálta ki a diéta feloszlatását, holott Metternich a kompromisszumkereső mérsékeltebb liberálisokkal sem akart egyezkedni. Teleki viszont később is Wesselényiben látta az egész magyar reformmozgalom nagy kezdeményező alakját, aki „az oppositio programjának leglényegesb részit" kidolgozta és először érvényesíteni próbálta. 48 68
