Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Csanak Dóra: Teleki László ősei a 18. század szellemi életében

Az, hogy a kancellárt követő generációk — amennyiben egyáltalán ismerjük tevékeny­ségüket — főként a szellemi életben, az egyház- és oktatásügy keretében fejtettek ki aktivitást, erre való hajlandóságuk mellett külső körülményekből, a politikai helyzet alakulásából, a pro­testánsokat érintő megszorításokból is következett. Teleki Mihály fiai bizonyára nem érték utói apjukat tehetség dolgában, de alkalmuk sem volt képességeik kibontakoztatására. Szűk térre szorított, szerényebb tevékenységükről is jóformán csak a legutóbbi évek óta rendelkezünk részletesebb ismeretekkel, legalább is egyikük. Teleki Sándor esetében az 1711—1750 között külföldi egyetemeken tanuló erdélyi diákok hozzá írott leveleit tartalmazó „Peregrinus-levelek" című kiadvány megjelenése óta. (Szeged, 1980.) A következő generáció tagjai közül a Trócsányi Zsolt által kiemelkedő jelentőségűnek ítélt idősebb Teleki László esetében pedig az említett eseteken túl példák egész sorával lehetne bizonyítani az uralkodó köröknek személye iránt to­vább élő gyanakvását. A guberniumi tanácsosság elnyerése után is újra és újra kiderül, hogy a bécsi udvar úgy tekintett rá, s ezt alkalomadtán ki is nyilvánította, mint aki nem mozdítja elő a Habsburg-érdekeket Erdélyben. Igaz, úgy tűnik, ő sem rejtette véka alá a véleményét, tény azonban, hogy újból és újból összeütközésbe került a hatalommal. Amikor pedig az 1760-as évek elején a királyi tábla elnöki tisztségéért folyamodik, valóságos szatócskodás, ahogyan az ügyben eljáró fiát Bécsben arra szorítják, hogy négyről nyolcra emelje az erdélyi nemesség köré­ben „őfelsége személyes szükségleteire" tett megajánlások során apja által ígért lovak számát. A helyzet majd csak Mária Terézia uralkodásának végén, s még inkább II. József ural­kodása idején változik lényegesen. Addig az ifjabb generáció tagjait is érintették a megszorító intézkedések. Amikor az előbb említett idősebb Lászlónál egy teljes generációval ifjabb féltest­vére, Sámuel 1763-ban hazatér nyugateurópai tanulmányútjáról, minden vágya az volna, hogy Bécsben kapjon hivatalt, részint hogy hasznos tevékenységben gyümölcsöztesse a tanultakat, részint pedig, hogy szellemi igényeinek megfelelő környezetben élhessen. Erre azonban ekkor semmi kilátása sincs. Keservesen panaszolja bázeli professzorának, Daniel Bernoullinak, hogy sivár magányban kell élnie távoli erdélyi falvakban fekvő birtokain. 5 Politikai karrierje csak jó­val később kezdődik, addigi tevékenysége pedig — bekapcsolódása 1769-ben a Lázár János elnöklete alatt létesült, az erdélyi földművelést és más mesterségek előmozdítását célzó Agri­culturae et Artium Societas munkájába, Janus-kiadásának története, munkatársi kapcsolata Kovásznai Sándorral, Zilai Sámuellel és más korabeli értelmiségiekkel, valamint könyvtárgyűj­tésének alapos és részletes feldolgozása éppúgy várat még magára, mint politikai tevékenységé­nek elemzése, bár értékes, de csak részletkérdéseket tisztázó tanulmányok láttak róla napvilá­got. A Teleki Téka bejárata fölött olvasható felirat: „Musis patriis gratisque posteris" második felének jelzőjére az utókor mindeddig nemigen szolgált még rá. Sámuelnél is ismeretlenebb vele csaknem egyidős unokaöccsének, a Corneille Cid-jét elsőként magyarra fordító Teleki Ádámnak a szellemi arculata. Ádám a családnak azon ágából született, amely már addig három generáción át a legmagasabb fokú akadémiai képzésben része­sült: apja, az idősebb Ádám, s nagyapja, Pál is külföldi egyetemen tanult, sőt a nagyapa képét a frankfurti egyetemet látogató magyarok még a 19. század első felében is ott láthatták kifüg­gesztve. Őmaga a koronaőr Józsefhez hasonlóan s vele részben egyidőben Bázelben, majd hol­landiai egyetemeken tanult s utóbb Párizsban is járt. Minthogy azonban nem írt naplót utazásá­ról, vagy legalább is nem maradt fenn ilyen műve, csak leveleiből ismerhetjük meg valamelyest egyéniségét és érdeklődését. Bessenyei A holmiban elismerően szól az 1773-ban megjelent Cid­fordítás nyelvéről; az újabb szakirodalom lényegében annyit mond róla, hogy láthatóan ismerte a felvilágosodás dramaturgiáját. 6 Levelei alapján az is kitűnik, hogy igen művelt, olvasni szerető, zeneértő, pl. Mozart és Haydn nagyságával tisztában levő, a nyelvtudást nagyra értékelő szemé­lyiség volt. A nevelés kérdéseivel intenzíven foglalkozott: nemcsak az erdélyi református iskolák 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom