Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Kosáry Domokos: Teleki László és a nemzetközi politika

volt, a nemzetiségi kérdés megítélésében pedig egyenesen ,,hóbortos". Ez utóbbi pont itt különösen fontos, mert Pulszky a dualizmus kora kellős közepén, visszamenőleg ebben határolja le magát leginkább Teleki radikalizmusától. Mint jeleztük, Pulszky rendkívül ügyesen szinezi át utólag a dolgokat. Például azt, hogy ő előbb Bécsből menekült haza, majd pedig december végén, amikor Windischgrá'tz Pesthez közeledett, hazulról külföldre. Utólag úgy állítja be, mintha Kossuth megbízásából utazott volna ki. A valóságban azonban ez — mint ma már bizonyosan tudjuk — nem így történt.

29 Pulszky a megbízást utólag, május 14-én Londonban kapta meg, miután Teleki közbenjárt érdekében és futárok útján megírta Kossuthéknak, hogy Pulszkyt mint igen ügyes embert, szükséges volna, ha már itt van, így hasznosítani. Teleki nem tévedett: Pulszky valóban kitűnően működött Angliában. A kedvezőtlen benyomást viszont, amelyet a Telekire vonatkozó adatok Pulszky munkájában keltenek, különösen fokozza, hogy — miért, miért nem — a könyv függelékében közzétett Teleki-levelek, amelyek sokáig szinte kizárólagos forrásai voltak akkori szerepének, helytelen időrendi sorrendben kerültek közlésre, így például Teleki 1849 június elején kelt levelét, amely még reménykedett a francia baloldalban, Pulszky júliusra tette át, amikor a baloldal már végképpen elbukott és reális szemmel semmi nem volt tőle többé várható. E furcsa jelenségre már jó pár évtizeddel ezelőtt felhívta a figyelmet Vértesy Jenő

30

, de Pulszky ügyessége emlékiratainak legújabb kiadójára is oly lenyűgözően hatott, hogy e hibát nem vette észre és nem korrigálta.

31 Térjünk azonban vissza a nemzetiségi kérdésre, amelyről Telekinek — Pulszky szerint, de nem szerintünk — oly „hóbortos" volt a felfogása. Az 1848 februári francia forradalomtól nemcsak a magyarok reméltek valamit, hanem mások: olaszok, németek, lengyelek, románok is. Nemcsak és nem is elsősorban a párizsi magyarok siettek a forradalom után Lamartine-t üdvözölni, aki megint nemcsak nekik mondott szép, de meglehetősen üres frázisokat, hanem másoknak is, mindenkinek.

32 Nemcsak a magyarok reménye hiúsult meg utóbb a francia politika jobbfelé fordultával, hanem a németek, olaszok, lengyelek, románok stb. reménye is. S e nemzetek képviselői előbb-utóbb emigránsként találkozhattak egymással Párizsban. A legszervezettebb a lengyel emigráció főnemesi szárnya volt, amelyet Czartoryski herceg irányított, saját palotájából Franciaország fővárosában, megfelelő anyagi bázis birtokában. A herceg saját diplomáciai hálózatot tudott fenntartani. S azon volt, hogy Lengyelország feltámasztása érdekében a Habsburg birodalom ellen minél több erőt egyesítsen, és e célból lehetőség szerint békét teremtsen a magyarok és a délszlávok, illetve románok között.

33 Főleg a két utóbbi mozgalommal voltak jó kapcsolatai, míg a magyar politikával szemben eleinte inkább bizonyos ellenérzéssel viseltetett, és bizonyos adatok arra vallanak, hogy Duprat Pestre nem küldésében neki is része lehetett. De azután, Telekivel érintkezésbe lépve, kiegyensúlyozottabb álláspontra jutott. Teleki rövidesen kapcsolatba került más kelet-közép-európai nemzetek képviselőivel, legkorábban a román Golescuval, akiről már 1848 október 10-én azt írta, hogy „jó egyetértésben" van vele, pedig a „legtúlságosabb" románok közé tartozik, ő maga pedig „a legtúlságosabb magyarok közé". Golescu ugyanis szerinte belátta, hogy korábbi gyűlölete „félreértésen alapult", ezentúl majd „csendesíteni" próbálja az erdélyi románokat. Teleki elvben a Golescu által felvetett konföderáció gondolatát is helyeselte, de hozzátette: „Mindenesetre legfőbb föltételül azt tenném ki, hogy Magyarhon határa respektáltassék".

34 A következő szakasz 1849 tavaszára esik, amikor az olmützi oktrojált alkotmány után, amely elvben nemzeti egyenjogúságot ígért a Habsburg Monarchián belül, és amikor Debrecenben a Marczius Tizenötödike ifjú radikálisai is felvetették, hogy most már a magyarok is többet kell hogy ígérjenek, és hogy az országot föderalizálni kellene. Teleki 1849 március 7-én, a lengyel, román emigrációval való kapcsolatainak hatása alatt, ezt írta Kossuthnak:

35 „Én azt 23