Teleki és kora. Szirák, 1985. november 12-13. (Discussiones Neogradienses 3. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Praznovszky Mihály: Teleki László és a vármegyék 1861-ben

w Sok megye fogadta el Pest sérelmi listáját, de mindenhol siettek leszögezni, bár a magyar közjoggal ellentétes az országgyűlés ilyetén összehívása, s ezt nem is ismerik el, mégis küldenek követeket az országgyűlésre, mert úgy vélik ez az egyetlen módja, hogy az önálló államiság kicsinyke pislákoló fáklyát megerősítsék. Ung megye odáig is elment, hogy felvetette: ••' tekintve, hogy a király ezzel a hibás levéllel megsértette a pragmatica sanctio elvét, érvénybe lép a szabad királyválasztás joga Magyarországon. A Kraszna megyeiek kihasználják azt az alkalmat4&/arra, hogy levelük végén kijelenthessék szilárd elkötelezettségüket 1848-hoz és himnikus szárnyalással fejezzék ki hitüket a jobb jövőben: ,,... még jőni fog, még jőni kell időnek, melyben a törvény és igazság világi hatalom nélkül győzedelmeskedni fog az igazság és törvény nélküli erőn és hatalmon."

58 Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy Nógrád is közvetlenül élte meg az egyes megyékben kibontakozó vitát a követutasításos rendszer megtartásáról vagy elutasításáról. Becsületére legyen mondva, ebben a kérdésben határozottan — de nem egyöntetűen — elutasította pl. a Nyitra és Közép-Szolnok megyeiek anakronisztikus javaslatát.

59 Hasonlóan aktív kapcsolat alakult ki Erdély ügyében is ezekben a hetekben. Minden levélíró egyetértett abban, hogy Erdélynek a magyar országgyűlésen van a helye. Kraszna megye valóságos ultimátumot intézett ebben az ügyben az uralkodóhoz felvetve, hogy Magyarország hűsége a trónhoz csak úgy biztosítható, ha Erdéllyel való összekapcsolása megtörténik. Kolozsvár városa az életét is feláldozná azért, hogy ismét egy nemzet lehessenek. Torda megye úgy vélte, hogy így elszakítottan a közös hazától „az egységes Ausztria ábrándjainak válnánk áldozatává, vagy a reactionak, mely nem alszik és rendezi magát". S a sort folytathatjuk még az átiratok felsorolásával, de itt arra kell utalnunk, hogy ezekben a levelekben helyenként előtűnik egy igen korrekt és higgadt álláspont is az erdélyi románok politikai gyakorlatának kérdésében. Mind a választmányokban, mind a megyei irányítók között nagy számban találunk román és szász nemzetiségűeket, s a közös politikai küzdelem szerepét az erdélyi megyékben nem győzik hangsúlyozni. Természetesen az Unió kérdése, a román nemzetiségi mozgalmak szerepe sokkal bonyolultabb volt annál, ahogyan itt csak jelezni tudtuk a kérdést. Bécs számára egyértelmű volt, hogy Erdély különállását fenntartsa „nem utolsó sorban éppen katonai szempontból, erősségnek a szerinte lázadással fenyegető Magyarország hátában". S az sem érdekelte különösen, hogy egyre erősödő feszültség mutatkozott éppen emiatt a magyar-román viszonyban.

60 A februári pátens megjelenése váltott ki még ekkora együttes gondolkodást és cselekvési szándékot a vármegyékből. Több levélben van utalás a Nógrádból kapott határozatra, illetve más megyék hasonló jellegű javaslataira. A lényeg az, hogy a megyék többsége elutasította a birodalmi gyűlésben való részvételt s azokban esetleg feladatot vállaló magyar politikusokat pedig egyenesen hazaárulónak tekintették. Temes megyében olyan nagy volt a megindultság ezen határozat kimondásakor, hogy annak felolvasását „ösztönszerűleg üléseikből felállva, komoly mély megilletődéssel fogadták". Több megye egyértelműen a nemzet szabadságát veszélyeztető intézményt látott a tervezett birodalmi tanácsban. Veszprém, Esztergom, Trencsény, Torontál, Szabolcs és még megannyi megye érvelt közösen: „a legkisebb engedékenységből mily nagy tér nyithatnék az alkotmányunkat kétségbevonó álokoskodásnak és ártani törekvő szándéknak". S közösen mondták valamennyien a tán sematikusnak tűnő, de nagyon is igaz mondatot: „Szenvedhetünk, elvérezhetünk, de hazánk jogait nem adjuk fel soha".

61 Ez a magatartás volt érzékelhető Teleki László magatartásában is. Abonyi választói beszédében fejtette ki hogyan értelmezi a „szorosabb összefüggést a nemzeti és a társadalmi cselekvések között, a céloknak és feltételeknek egybekapcsolt és messzetekintő meghatározását". Tovább lépett a 48-as törvények visszaállításánál és a forradalmi viszonyok megtartásánál. 131