Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)
Nagy Gyula: A széntermelés minőségromlásának okai a Nógrádi Szénbányáknál, illetve a minőségjavítás lehetőségei és a szénárrendszer összefüggései
Külön érdemes említeni a szállítás gépesítését, amikor is legtöbb elővájási munkahelyen legalább a termeivény elszállítását kellett volna gépesítéssel megoldani. De elmaradt a vasúthálózat kiépítése, és nem teremtettük meg annak feltételét, hogy a szenet a meddőtől külön tudták volna kiszállítani. Ezzel elveszítettük a gépesítés miatt elvárható teljesítménynövekedést is, mivel nemcsak a meddőanyag kiszállításának, de a biztosító és egyéb anyagok beszállításának sem volt meg a feltétele, mivel több száz métereken keresztül emberi erővel, vállon kellett behordani az anyagokat. Még ma is gond, hogy a folyamatos szállítóberendezések mellett nincsen, vagy alig biztosított az elővájásból, a fenntartásból, a talpalásból vagy átépítésből származó meddőanyag kiszállítása, és csak a termelt szénnel közösen tudjuk ezen meddőszármazékokat kiszállítani. Ezért a szénnel együtt kiszállított meddőnek nagyrésze sajnos a termelt szénnel együtt eladásra kerül, mert annak kiválogatására — a mai osztályozón — nincs megfelelő műszaki lehetőség. A minőségjavítás érdekében fontos a kányási termelés növelése a fejlesztési programban és a VII. ötéves tervidőszakra megfogalmazott arányának a biztosítása, vagyis 1990-re el kell érni a mai 200—290 kt-ról az évi 770 kt nyerstermelést. Ugyancsak lényeges minőségjavítást tudunk elérni a kányási durvaszéntermék mosásának a bevezetésével, amely várhatóan 1986 végére kerül megvalósításra. Terveink szerint nehézszuszpenziós, háromtermékes mosómű építését kezdtük el. Ettől várjuk, hogy a durvaszéntermék lényegesen javulni fog. Az apró, 0—10 mm alatti terméket is lemossuk, így az 1—2 mm alatti kvarchomoktól mentesítjük a porterméket. Az erőmű részére szállítandó akna— II. termék minőségjavítását az osztályozón nem tervezzük, de a lll-as árkategóriába tartozó széntermékek ilyen előkészítését, minőségjavítását gazdaságosan nem lehet megoldani. A nyerstermék bányabeli minőségjavításával, —a megvalósított gépesítések miatt — megfelelő mértékben nem lehet foglalkozni. A szénárrendszer összefüggései A ma érvényes szénárrendszer elsősorban a jobb minőségű, alacsony hamutartalmú, durvaszem-nagyságú, esetleg nemesített széntermék előállítására ösztönöz. Többször javasoltuk már, hogy a hő- és hamutartalom mellett kerüljön be a kéntartalom is mint árképző elem. Ma ez még nem történt meg. Az érvényes árdiagramból látható, hogy a fajlagos hamutartalom függvényében beszélünk 1—2—3—4 és szabadáras termékek árképzéséről. A Nógrádi Szénbányák részéről közel 5 éve vizsgáljuk és kifogásoljuk a széntermékek maximált termelői árváltozását. Egyértelműen megállapítottuk, hogy azok vállalatunk gazdálkodásában hátrányos helyzetet teremtenek. Ugyanis az elmúlt években többször végrehajtott szénáremelések — kategóriánként más-más mértékben, de — mindig százalékos arányban teljesültek. Igy következett be, hogy a lll-as árkategóriába tartozó termékek Ft/t áremelése lényegesen elmaradt az l-es és II-es árkategóriába tartozó termékekétől. Ez kedvezőtlen vállalatunk gazdálkodására annál is inkább, mivel vállalatunka lll-as árkategóriába kényszerült termékeinek mintegy 80-90 %-át értékesíteni. Még kedvezőtlenebb, hogy az elmúlt években — a felhasználók javaslatára — bevezették a szabadáras árkategóriát, amely az 55 g/MJ fajlagos hamutartalom fölötti, gyenge minőségű széntermékekre vonatkozik. 97