Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Kovácsné Bircher Erzsébet: Brennbergbánya munkásmozgalma 1867 és 1922 között

A politikai megtorlás légköre az itthonmaradottakat példamutató egységbe kovácsolta, amelyet az emigráns „Világosság című lap így jellemzett: „A nyugatmagyarországi szervezett munkásság között az elv melletti hűség legszebb példáját a kis Brennberg szénbánya kitűnő, bátor munkásai szolgáltatták. Kilencszáz bányász elvtársunk között egyetlen áruló sem akadt eddig.' A bányászok egységét jelzi az az üzemvezetői panasz is, amelyben 1920 februárjában arról ír, hogy az altiszteket nem lehet a munkások ellen fordítani. A bányászok gazdasági helyzete, ellátása pedig tovább romlott: a bányavállalat közellátási tevékenysége már alamizsnaosztás jelleget öltött. A munkások válasza a folyamatos passzív ellenállás, a munkafegyelem lazulása volt. Ez odáig fokozódott, hogy az igazgatóság hatalma lassan illuzórikusnak tűnt. A bányászok állandó memorandumaikkal ostromolták az igazgatóságot: követeléseiket 1920. március 16. és 30. között, valamint szeptember végén nagy bérkövetelő sztrájkkal támaszották alá. A bánya igazgatóság súlyos megtorlással válaszolt a sztrájkra. A katonai megszállás állandósult. 1920. májusában és 1921 augusztusában politikai sztrájkot folytattak a brennbergiek. Az 1920—21-es években a határmenti település bekerült az európai politikába. Brennberget Sopronnal és Brugenlanddal együtt Ausztriának ítélte az első világháborút lezáró békeszerződés. 1921. október 3-án az ún. „B zónát ennek értelmében kiürítették, s másnap október 4-én Prónay Pálék Felsőőrsön proklamálták a Lajtabánságot. A velencei tárgyalások nyomán kiírt népszavazás eredményeként a kérdéses környék Magyarország része maradt. A kivonuló osztrák csendőrséggel együtt sok magyar kommunista is politikai emigrációba távozott. 76