Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Csiffáry Gergely: A XVIII–XIX. századi szénbányászati kezdeményezések a Bükk-hegységben

Csiffáry Gergely A 18-19. SZÁZADI SZÉNBÁNYÁSZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK A BÜKK HEGYSÉGBEN Magyarország földjének mélyében rejtőző ásványi kincsek bányászata a legősibb foglalkozások körébe tartozik. Évszázadokon át, megszakítás nélkül a gazdasági élet legszámottevőbb ága — az érc- és sógazdaságon nyugvó bányaművelés és az ehhez kapcsolódó kohászat volt. A 18. század második felében a bányászati tevékenység új művelési ággal, a szénbányászattal bővült, s megindult a hazai kőszéntelepek kiaknázása. Ez a folyamat azonban mintegy 100 esztendeig még szerény keretek közé szorult. Az 1850-es évekig Magyarországon az ásványszénnek nem sok jelentőséget tulajdonítottak, habár mind több művelésre alkalmas és érdemes lelőhely vált ismertté, s ugyanakkor híre terjedt azoknak az eredményeknek is, amelyeket a külföld elért a szén ipari felhasználásában, különösen a színesfém- és vaskohászatban, valamint a közlekedés terén, elsősorban a vasúti szállításban. Ismert tény, hogy Angliában, Belgiumban és Franciaországban már a középkorban ismerték és tüzelték a kőszenet az ipar több ágában. A kőszén ipari méretű felhasználását a korban (18. sz.) néhány igen fontos és nagyjelentőségű technikai találmány felfedezése döntő mértékben elősegítette. Igy például: a kohászatban 1740-ben került felhasználásra B. Hunstman az ún. tégelyacél gyártásának találmánya. 1784-ben Henry Cort találmányához, a vasnak kavaró eljárással való finomításához, ugyancsak kőszén kellett. A 18. század végén James Watt gőzgépe az a döntő jelentőségű találmány, amely a kapitalizmus további fejlődését meghatározó gépi nagyipar kialakulásának lett a kiindulópontja. A gépi nagyipar megjelenése tovább szélesítette a kőszén felhasználásának a területét. A vasútépítések és a gőzhajózás megindulása pedig nélkülözhetetlen energiahordozóvá tette a szenet. Ezzel szemben Magyarországon, ahol az ipari forradalom csak mintegy 100 év múlva veszi kezdetét, más a helyzet. Milyen feltételei vannak a 18. századi Magyarországon a bányászati kutatásoknak? Ezidőben hazánkban a Miksa-féle bányarendtartás volt érvényben. Ezt még 1573-ban vezették be, s hatályban volt 1853-ig. Emellett a bányászati kutatásokra lényegesen rányomta a bélyegét az ún. szokásjog. Ezek szerint a felfedezett és mások által ki nem igényelt, szabad bányahelyeket az illetékes királyi bányamester előtt a bányakönyvbe be kellett jegyeztetni, s azok művelésére az előírt tekintélyes taksa lefizetése ellenében a bányamestertől kutatási engedélyt, azaz „Mutungot" kellett kérni. Ez a „mutungálás a bányahelynél feljogosított egyszerre a kutatásra, a bányanyitásra és a lelőhely kiaknázására is. Ez az engedély ezidőtájt még nem meghatározott kiterjedésű bányatelkekre, hanem határozatlan terjedelmű bányahelyekre szólt, ami lehetett egy egész hegy, sokszor 4—5 falu határa is. A lényeges az volt, hogy a bányahely még szabad legyen, s ugyanarra a területre másik kutatónak kutatási joga bejegyezve ne legyen. A 18. század derekától azonban éppen a szén helyzete eredményezett rendkívüli vitákat a bányászati jog kérdése körül. Egyes vállalkozók úi. földesúri területen is jogot kaptak a 60