Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Zólyomi József: A falusi élet változásvizsgálatának eredményei Etesen

változó válaszokat kaptunk. Legtöbben arra hivatkoztak, hogy a téli hónapokban nincs elég munka, a tél inkább viszi, mint hozza a pénzt. Az egykori vagyonos gazdák elbeszéléseiből arra a következtetésre jutottunk, hogy a népes családban a gazdálkodási év jelentős részében a férfi munkaerőre nem volt állandóan szükség. A férfiak a szántás, a vetés, a betakarítás munkáit látták el, a több időt igénylő növényápolási munkákat az asszonyok, illetve a napszámosok végezték. A kolóniák asszonyai közül mindig lehetett olcsó napszámost kapni a kukorica, burgonya kapálásához. A bányában kapott pénzből az olcsó napszámmunkát könnyen kifizethették. A kevesebb földdel rendelkező gazdák napszámosokat ritkán tudtak földjeiken rendszeresen alkalmazni. A tíz holdon aluli gazdák, akik igaerőt nem tarthattak, a szántást, a boronálást, a vetést, a termény behordását bérmunkában végeztették el a lóval rendelkező gazdákkal. Gyakran előfordult az is, hogy földjüket a rét hasznáért vagy a legelőjog átengedéséért műveltették meg. A rendszeresen bányába járó férfiak csak a „sikta' végén tudtak bekapcsolódni a mezőgazdasági munkákba. Nagyobb munkák idején egy-két heti szabadságot kértek, de a tavasztól-őszig tartó folyamatos mezőgazdasági munka jelentős része az asszonyok, a bányamunkára még be nem fogható gyermekek feladata volt. Ez a gazdák többségét arra kényszerítette, hogy földjük vetésszerkezetét átalakítsák. Háttérbe szorultak a kapásnövények (kukorica, burgonya), ezekből csak annyit vetettek, amennyi a család szükségletéhez, illetve a sertések hizlalásához kellett. A megművelhető és hasznosítható földek nagyrészét a kalászosok helyi fő terményével, búzával vetették be. Rozsból csak annyit termeltek, amennyi zsúpot az épületek felújítása igényelt. A századforduló tájától egyre kevesebbet vetettek belőle, mivel a zsúppal fedett lakóházak és melléképületek száma erre az időre lecsökkent. Az általunk vizsgált időszaktól — a múlt század 80-as éveitől — a lovat tartó gazdáknál jelentős vetésterületet foglalt el a zab, a büköny, a lóhere. Az amúgy is szűkre szabott szántóföldbe olykor 3—4 hold takarmányt is vetettek. Az első világháború után a takarmánytermeléssel az ugaron hagyott földekre is kimerészkedtek, de annak csak felét volt szabad bevetni bükkönnyel, illetve lóherével. Adatközlőink állítását egy 1923-ban Etesen kötött haszonbérleti szerződés is igazolja: „A szántóföldek egy harmad része minden évben ugarban hagyandó, szabadságában áll azonban a bérlőnek ezen területek felét bükkönnyel bevetve, zöldugarnak használni.' Források hiányában sajnos nincs arra lehetőségünk, hogy egy gazda szántóföldje vetésszerkezetének változását, alakulását a múlt század nyolcvanas éveitől nyomon kövessük. Az első világháborút követő évekből imakönyvekben, naptárakban több olyan családi feljegyzést is találhatunk, amely egy-egy esztendő vetésterületét is őrzi. Ezekből szeretnénk kettőt bemutatni: Pál Tamás 12 hold földjén 1920-ban három hold búzát, egy hold kukoricát, fél hold burgonyát, egy hold rozst, másfél hold bükkönyt, és,egy hold vörösherét termelt. Négy holdat ugaron hagyott. Zámbó István 1926-ban, 13 hold földjéből négy holdat takarmánnyal, fél-fél holdat pedig kukoricával és burgonyával vetett be. A föld megművelésének eszközei (eke, borona, henger stb.) azonos ritmusban váltották egymást, mint a megye más falvaiban. Az eltérés csupán annyi, hogy a fa gerendelyes ekét a vizsgált időszakban már nem használták, míg más zártabb településeken még a két világháború között is a szántás eszköze volt. A gabona levágásában, a szemnyerésben, a tárolásban helyi specialitás, jelentősebb időbeli eltolódás nem fedezhető fel. A múlt század 80-as évei itt is a sarló-kasza váltásának időszaka az aratásban. A kalászosokból a szemet 1905-ig a nagyméretű pajták alatt vagy előtte kiképzett szérűn nyomtatták ki lóval. A Zámbó család által vásárolt „tüzesgép (1905-ben) a szemnyerés addig hagyományos formáját azonban egyszerre megszűntette. A kicsépelt szemet a szegényebbek zsákokban, deszkából összeütött több rekeszes 23