Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)
B. Gál Edit: Az Orczyak tiszaabádi uradalma a 18-19. században
DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA TISZA-ABÁD: A helység a Királyi Urbárium szerint a II. osztályba tartozik. 3/4 része báró Orczy Lászlóé, a fennmaradó 1/3 rész más közbirtokosoké. A báró részén 41 3A sessión, 94 telkes jobbágy és 118 zsellér él. Egy sessióra 28 hold szántó és 12 embervágó rét esik. A föld trágyázás nélkül is általában „3 magot hoz”, trágyázással pedig az elvetett szem ötszörösét, de zabból nyolc-kilencszeresét is megtermi. Abád az uradalom központja. Itt vannak a legnagyobb uradalmi épületek. Az első udvarban van az uradalmi tiszttartó lakása, amely két pitvarbul, 8 szobából, tágas folyosóból, 1 konyha és 1 kamrából, 100 akóra való pincéből áll. Ezen épület kemény matériákból újonnan építtetett fel és egy része az Uraság szállásául is szolgál. Ezen udvarban vannak még két kisebb. A kőfallal körbekerített udvar a konyhakerttel együtt kb. 4 hold. Abádon található az uradalmi bognár lakása, s ugyanitt 1200 birka tartására épült nádfedelű istálló, valamint 50 db ménesbeli és igás ló elhelyezésére szolgáló, három részre osztott istálló. Itt van az uradalmi gazda, és a kerékgyártó háza, a pék, az uradalmi kasznár és ispán lakása is. A kortcsmaház, melynek 3A-e Orczy László tulajdona a Tisza partján, a révnél áll. A bolt 3/4-e is a báróé. Van benne egy tágas lerakóhely, 2 szoba, konyha, kamra, és egy 20 akóra való pince. A közös mészárszéken található 2 szoba, konyha és 2 kamra. Az épület vályogból készült, náddal fedett. Az egy kőre járó szárazmalom Orczy Lászlóé, a molnár, 1 szoba, konyha, kamrás lakásával. Van egy másik újonnan, jó erős matériákból épült, 4 kőre járó szárazmalom a Tisza partján, “mely az Uradalom részéről más hasznos gazdasági Intézetekkel összve foglaltatni czéloztatik.” Az összes tisza-abádi jövedelem Az úrbéri adózások jövedelme tehát összesen: 2705 fi 19 'A kr A kilencedből származó jövedelem összesen 2975 fi 43 'A kr A szántóföldi termelésből származó jövedelem összesen 3335 fi 2 kr A majorsági szőlőkből származó jövedelem így 140 fi 33 3A kr. Az erdőből származó jövedelem összesen 272 fi 30 kr A kenderföldből való jövedelem: 72 fi A majorsági rétekből származó jövedelem összesen 990 fi 30 kr A királyi haszonból származó jövedelem összesen 1479 fi 19 kr. Összesen: 11 970 fi 23 3/4 kr 228