Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)
Rémiás Tibor: A szádvári uradalom lengyel (górál) telepesei a herceg Esterházyak és a gróf Andrássyak földesurasága alatt
DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA kötetben Krakkóban lengyel nyelven már 1981-ben kiadták. Közel 30 évet váratott magára Derenk történetének szisztematikus összefoglalása. Mi az, ami e magyarországi lengyel telepes falu történetének megírását fontossá teszi? Derenk, ez az északkelet-magyarországi, egykor Torna vármegyei kisközség lakossága az 1711 -ben dúló nagy országos pestisjárvány következtében elpusztult. Derenk lakossága 1711-ig magyar volt. A pestisjárvány után, 1715-ben Derenk lakatlanul állott, mint curiális község. A herceg Esterházyak (a falu ekkor a herceg Esterházyak szádvári uradalmának jószága volt) az üresen maradt faluba podha- lei és szepességi górálokat telepítettek, de az adókedvezmény kihirdetése okán jöttek azok maguktól is. így az 1717 és 1720 között érkező családok - akár szervezett telepítés formájában, akár spontán településsel érkeztek — egyértelműen lengyel- országi elszármazottak voltak. A megtelepült dolgos nép a sovány és kevés föld művelése mellett a környező gazdag erdőségekben szénégetéssel és fakitermeléssel foglalkozott. Derenknél olvashatjuk az alábbi Torna Vármegyei jegyzőkönyvi bejegyzést: „Anno 1717per Polonos advenas inpopulatum. ” A lengyel telepesek megjelenéséről Bél Mátyás az 1730-as években is hasonlóképpen írt: „Polonis noviter impopulata. ” A 18. századi derenki lengyelség a legrégibb magyarországi nemzetiségek egyike, amely évszázadokon át, közel 300 éve őrzi kultúráját, 18. századi archaikus nyelvét és etnikai tudatát. A zárt közösségű lengyel etnikum megszokott életében, hétköznapjaiban 1943-ban újabb gyökeres változás állt be. Horthy Miklós kormányzó pontosan itt, a Derenk melletti erdőben kívánt egy összefüggő vadász- területet kialakítani, tudván és gyakorta megtapasztalván, hogy a vidék vadban fölöttébb gazdag, amely az orvvadász hírében álló derenkiek figyelmét sem kerülte el. Az 1936 és 1943 között zajló széttelepítés a derenki lengyeleket ugyan jobb anyagi körülményekhez juttatták a gazdagabb terméshozamú földekkel, de egyúttal az együvé tartozás szétzilálását is magával hozta a szülőfalu elhagyása. Az ősi derenki lakosság szétfröccsent, a lebontott házakat és a falu templomát is a II. világháború kellős közepén célfuvarban, teherautókon és vasúton szállították: Emőd-Istvánmajorba (50 családot), Ládbesenyő-Andrástanyára (20 családot), Sajószentpéterre (közel 20 családot), Büdöskútpusztára (10 családot) és még Ernődre, Szendrőbe, Cseh-Szlovákiába, stb. Derenk belterületén 1939-ben 80 lakóház állt, ma a romfalut a természet visszahódította, itt-ott a házalapok földbuckái még felismerhetők, sőt még az évente megrendezett búcsúra idelátogató derenki leszármazottak pontosan meg tudják mutatni az ősök szülőházának helyét. Ezen előadás megtartásával is célunk, hogy a település fizikális megszüntetése ne jelentse a derenki lengyel telepesek évszázados múltjának elfeledését, elvesztését. 174
