Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Praznovszky Mihály: Egy köznemesi életút szakaszai (Menyői Tolvay Ferenc: Sors és lehetőség)

Lisznyay Kovács Pál krónikája (1692 Debrecen) vagy Spangár András, Kovács János, később Maróthy György, Lázár János művei stb., de egyiket sem jelentették meg ennyi példányban és kiadásban.

12 A könyv öt fejezete a számlálással azaz a számjegyekkel, az összeadással, osztással, kivonással, szorzással foglalkozik. Mindezekhez bőségesen alkalmaz példákat, néha nyakatekert magyarázatokkal. Példái során a pénznemek átszámítását is elvégzi, korabeli árucikkekkel és azok áraival magyarázza tételeit. Az egyes fejezetekben belül ún. regulákba azaz szabályokba köti az ismereteket. Példái a mindennapi életből, a gyakorlatból származnak: „Mikor a kereskedő ember azt akarja meg tudni, hogy valamely jószágon mit nyert vagy vesztett, vesse meg elsőben is mint vette meg a jószágot, az után mint adta el s vonnya ki azt a summát a mint vette volt a jószágot abból a mint eladta és ha mi marad a subtractio után, az a nyereség." Ez még aránylag egyszerű, könnyen érthető példa volt, de alapjában véve nem ez a stílus jellemző Tolvay Ferenc művére. Meglehetősen sok bírálat is érte ezt a művet elsősorban az utókor részéről,mindenekelőtt Maróthy Györgytől. Maróthy nagy jelentőségű aritmetikájában számba véve a korábban megjelent hasonló könyvecskéket igen csak megnyomja a tollat amikor Tolvayról ír: Bár elismeri, hogy ez a legismertebb „és leg inkább forog kézben ' de mindezek ellenére igen hiányos munka"... az egész munka sületlen és a sok szükségtelen szószaporítás miatt unalmas... Sőt azt is könnyű volna megmutatni, hogy a szegény Tolvay maga sem igen értette az Arithmeticát. 3 Ha elvonatkoztatunk kijelentésének bántó hangvételétől kétségtelen tény, hogy volt igaza is Maróthynak. Csak éppen Tolvay Ferenc arithmetikaját a kor adott tudományos szintjén kell értékelnünk, elhelyezve azt a 17. századi pedagógiai-matematikai szakirodalom sorában, a többi kortársához mérve művét. S arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy szinte ő próbálkozott meg először a matematikai szókincs magyar szóalkotásával. Korántsem sikerült szándéka, de talán még nem is sikerülhetett. Könyvének jelentőségét a kor kutatójának egy tanulságos megállapítása helyezi el valós szintjén, amikor is az 1690-ben megjelent Magyar oskola с ábécés könyv (írója Szőnyi Nagy István) párhuzamán Tolvayról is ír: „Szőnyi Nagy István olvasókönyve s Tolvay Ferenc számtankönyvecskéje azért volt jelentős, mert a kultúra egy olyan — néha nehezen kitapintható — vonulatát jelzik, amely minden jelentős népi mozgalom, minden szabadságharc törvényszerű velejárója: megtanítani az eddig teljes tudatlanságban tartott népi tömegeket a tudás elemeire — a betükre, számra — hogy ezeknek is hasznát vehessék abban a küzdelemben, amelyet igazságukért, szabadságukért folytatnak." •* Az Arithmetikának bizonyos értelemben van irodalomtörténeti jelentősége is. A könyv bevezetése után néhány verset olvashatunk, amelyet a debreceni „fényes skólának egynehány tudós lakosi írtak, köszöntvén a szerzőt és könyvét. Igy pl. Kocsi János, Almási Mihály, Kecskeméti János, Szelei György s Gyöngyösi István. (Utóbbi július 6-án írta versét így még közelebb kerülünk a könyv megjelenésének pontos idejéhez.) Az ő tanulókat buzdító verse kitűnően szemlélteti, mit vártak a tanítók a számtankönyvtől: „Számvetésre Ha olvasod s mesterségre Megpróbálod magadat ki elszántad, Hogy nincsen itt kivető Jövel ide Azért forgasd mint napfényre El se mulasd Nem kell ide vezető Míg vagy virág korodban 117 •